„A tudomány került újra előtérbe”

Kilencévnyi dékánság után köszönt le a Bölcsészettudományi Kar éléről. Hogyan értékeli az eltelt éveket?
Életem egyik legfelemelőbb élménye és kihívása volt egykori hallgatóként a dékáni székbe ülni. Azt gondolom, hogy a mai magyar felsőoktatásban a 381 éves ELTE Bölcsészkar dékánjának lenni az egyik legnagyobb megtiszteltetés. Nemcsak azért, mert a legrégebbi és a statisztikák alapján a legkiválóbb kar, hanem az elért eredmények miatt is. Persze ezek mellett az évek során olyan döntéseket is kellett hozni, amelyekre nem büszke az ember. A dékánságom alatt teljesedett ki a gazdasági válság, megszorítások következtek, nyugdíjazás, a költségvetés optimalizálása. A cél az volt, hogy a kart a lehető legkevesebb sérülés árán segítsük át ezeken a nehézségeken. Mindenképpen fontos eredmények tartom, hogy a Campus rendben van: felújítottuk az épületeket, a homlokzatokat, a háztetőket, folyamatos kertépítés, új menza létesült. Belvárosi Campusként üde a környezet. Persze mindig lehet tovább alakítani és felújítani, de összességében a Campus szép és rendezett. A hallgatói létszám a legnagyobbak között van az országban, rengeteg képzést akkreditáltunk a BA, az MA és a doktori képzésben is, a képzési kínálat világviszonylatban is párját ritkítja. A fejlődés lehetősége adott, nem voltak szakbezárások, a költségvetés rendeződött, a cél, hogy megőrizzük a bölcsészkar jelenlegi állapotát, a szó minden értelmében. Aktív kari közélet van, új kitüntetéseket alapítottunk és emlékműveket adtunk át, felélesztettük a kari ünnepeket: régész vagyok, hiszek az emlékezés közösségformáló erejében. Emellett rengeteg a tudományos rendezvény és nemzetköziesítés igénye is erősen jelen van.

Az eredmények mellett mit él meg kudarcként?
A filozófiámat így fogalmaznám meg: a siker mindig közös, a kudarc egyéni. Ha jól megy, az a kar érdeme, ha valami baj van, akkor az a dékán sara. Habár nehézségek árán, de sok előléptetés született, azonban ha önkritikus akarok lenni, akkor nagyon sok olyan terület van, amelyet nem tudtunk fejleszteni, mivel a tudományra egyszerűen nem jut elég pénz. A BTK-n az akadémiai kiválóság áll a fókuszban, és ezen a téren még van hová fejlődni, hiszen Közép-Kelet Európában sokkal kevesebb pénz jut a tudomány finanszírozására, mint nyugaton. Sajnos a tudományra még mindig nem tudunk érdemben költeni – ha van, amit kudarcként élek meg, akkor az ez. A hallgatói mozgalmakkal is voltak összezördüléseim (pl. a „teremfoglalás” idején). Nem vagyok híve annak, hogy a hallgatói önkormányzatiságot az aktuálpolitika hassa át. Nem gondolom, hogy az egyetemen belül a napi politikának ilyen szinten helye van. A diskurzusokban egyértelműen igen, csak ez ne intézményesüljön. Az egyetem és ezen belül a bölcsészkar a tudás temploma, a templomban pedig nincs helye fegyvereknek.

A dékáni hivatal után most mi az, ami előtérbe került az életében?
A tudomány került úja előtérbe. Már évek óta szerettem volna Irakba menni, azon belül is a kurdisztáni részre, az egykori Asszíria terültére, ott szeretnénk ásatást kezdeni. Ez pozitív irányba vett fordulatot az elmúlt időszakban: március 27-én jelentettük be sajtótájékoztató keretében a Külügyminisztériumban, hogy Magyarország hivatalosan felajánlja segítségét – egy magyar expedíció keretében – az elpusztított emlékek rekonstrukciójára, ha Moszul, az egykori Ninive területét visszafoglalják a koalíciós erők az Iszlám Államtól. Addig is egy másik ásatás lelőhelyét is kiválasztottuk, az ottani hatóságoknak most ősszel nyújtanánk be az igénylőlapot. Ez a terület egy völgyben lévő település közelében, Kurdisztán békésebb részén található, de ha időközben Moszul felszabadul, és lehetővé válik ott is a feltárás, akkor az expedíció nagyobb részével ott folytatjuk tovább az ásatást. Az Iszlám Állam által elpusztított műemlékek teljes helyreállítása egy több milliárd dolláros nemzetközi UNESCO-projekt keretében valósulhat majd meg, mely nemcsak a már említett területeket, hanem más, egykori asszír városokat is érint. Ez az egyik irány, amely jelenleg a tudományos pályámat meghatározza, a másik a publikálás. Jelenleg az asszír hadsereg történetével foglalkozó könyvsorozatom harmadik kötete már az anyanyelvi lektornál van. a teljes sorozatot hat kötetesre tervezem. Emellett persze tanítok az Egyetemen, heti tizenkét órám van, tehát egyáltalán nem unatkozom. Ehhez a tudományos tevékenységhez csatlakoznak az egyéb közéleti kihívások.

Ezek közül az egyik az ELTE Migrációs Kutatóközpont rektori megbízottjaként a projektek koordinálása, egy másik pedig a Felsőoktatási Tervezési Testület vezetése. A közéleti szerepvállalás hogy fér meg ez az oktatói-kutatói pálya mellett?
A tudományos és oktatói tevékenységem az alapja mindennek. A közéleti szereplést pedig úgy fogom fel, hogy ha egy kicsit is hozzá tudok tenni a fontos kérdések megértéséhez, akkor kötelességem arról szólni, ha pedig mások úgy gondolják, hogy ez számukra hasznos, addig ezeknek eleget kell tenni. Az, hogy az Egyetemen én lettem a „migrációügyi” rektori megbízott – és nem egy esetleges Migrációs Központ vezetője – is több pontból áll össze. A benyújtott egyetemi anyagban a migrációügyi kérdések is sokrétűek: ide sorolhatom a fordító- és tolmácsképzést, a gyermekvédelmi tapasztalatok megosztását, az interkulturális pszichológiai tanácsadást, az orientalisztikai képzések további fejlesztését, konferenciák szervezését, előadássorozatok szervezését (pl. a BTK Vallástudományi Központjában és Biztonságpolitikai Műhelyében) stb. Ezzel kapcsolatban csak a Bölcsészkaron már három előadást megtartottunk, amely széles közönséget vonzott. Én – mivel nem vagyok migrációkutató – inkább az okokat és az ezekből adódó következményeket vizsgálom biztonságpolitikai szempontból. Egy lehetséges migráció kutató központ szervezeti kereteiről, profiljáról, a karok közötti együttműködés formáiról és a hozzá kapcsolódó kutatási projektekről még egyeztetés folyik. Számos, ebbe a körbe tartozó projektjavaslat gyűlt össze, amelyet továbbítottunk az EMMI-be. Hallgatóink jelenleg is lent vannak vagy lent voltak a határon és segítettek, amiben tudtak. Jelenleg arról folynak az egyeztetések, hogyan tudjuk azt a hálózatot felépíteni, amely a fent említett kérdések érintve és azokkal foglalkozva Migrációs Kutatóközpontként tud működni. A Felsőoktatási Tervezési Testület (FTT) elnöki teendőinek ellátása pedig egy jövőbeli feladat, amelyről még nem tudok érdemben nyilatkozni.

Augusztus 20-án a Tiszti Kereszt Polgári Tagozatának kitüntetését vehette át. Minek szól ez az elismerés?
A kitüntetés egyrészt szól a leköszönt dékánnak. Ha valaki ilyen szintű hivatalt visel a magyar felsőoktatásban, akkor felterjeszthetik állami kitüntetésre. Ez a felterjesztés megszületett, én pedig megkaptam. Talán azért kaptam, mert jól szolgáltam a Kart.