A világ fiatal informatikus tehetségei az ELTE-n
A Nemzetközi Informatikai Olimpián (IOI) a világ tehetséges fiatal informatikusai versenyeznek a legjobbaknak járó olimpiai érmekért. A megmérettetést hagyományosan kiemelt figyelemmel kísérik a tehetségek felkutatásában és támogatásában érdekelt tech vállalatok és a felsőoktatási képviselői is. Az IOI-ra már bekerülni sem könnyű, a versenyzők felkészítő versenyek sorozatán vesznek részt, ahonnan csak a legjobbak jutnak ki az olimpiára.
A hazai felkészítő versenyeket több mint 20 éve az ELTE és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) szervezi. A tehetséggondozási program sikerét igazolja, hogy a benne részt vevő diákok rendre érmeket szereznek az olimpiákon. A legutóbbi, 2023-as versenyen például a nyolc magyar diákolimpikon egy ezüst- és öt bronzérmet, emellett két dicséretet szerzett. Dobogóra állhatott Németh Marcell, az ELTE szombathelyi gyakorlóiskolájának diákja is, a záróünnepségen pedig kitüntették Horváth Gyulát, az ELTE Média- és Oktatásinformatikai Tanszék oktatóját a nemzetközi közösségért tett szolgálataiért.
Jelentős eredmény, hogy 2023-ban Magyarország nyerte az IOI és az IOI Study Camp rendezésének jogait. A nemzetközi verseny Szegeden zajlott, a legtehetségesebb versenyzőket vendégül látó tehetséggondozó utótábort pedig Lágymányoson rendezte meg az ELTE IK és az NJSZT október 25–29. között a Huawei támogatásával. A táborba a világ több mint 20 országából érkeztek a középiskolás fiatalok, akik a héten betekintettek az ELTE hétköznapjaiba, szakmai előadásokat hallgattak meg, bemutatókon vettek részt és programozási versenyen is összemérték tudásukat. A szakmai programok után szabadidős programokon ismerkedtek egymással és Budapest nevezetességeivel.
A Neumann Emlékév keretében a táborban előadást tartott és bemutatta Idézhető Neumann János című kötetét Hargittai István akadémikus is. Mint a zárórendezvényen Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára megjegyezte, a 120 éve született magyar tudós munkássága bizonyára a diákolimpia összes résztvevőjét inspirálja.
Zárszavában Kozsik Tamás, az ELTE IK dékánja kiemelte: a Kar elkötelezett az informatikai tehetséggondozás, az informatikai kutató-fejlesztő szakemberek gyakorlatorientált, munkaerőpiaci igényekhez igazodó képzése mellett. ”Az ELTE Informatikai Kar évtizedes távlatban mutat fel jelentős eredményeket a kar körüli innovációs szisztéma fejlesztésében, ami az ipari partnerek számára vonzó együttműködési lehetőségeket, a tehetséges hallgatók számára pedig világszínvonalú ipari innovációkban való részvételt kínál” – mondta. Rávilágított, hogy az informatikai felsőoktatásban napjainkban egyre jobban felértékelődik az innovációs képzések szerepe.
A dékán a rendezvény körüli feladatokról szólva elmondta, hogy nem volt könnyű az olimpikonok számára egyszerre szórakoztató és ugyanakkor az ő tudásszintjükhöz mérten új ismereteket átadó programsorozatot szervezni. A szervezők főként a gyakorlati feladatmegoldásra, csapatmunkára, a versenyszellemre alapoztak, és nem a hagyományos előadásokra, ami nagyon nagy tetszést aratott a diákok körében. A szakmai program középpontjában az IK nagy kutatási irányait képviselő számítógépes látás, képfeldolgozás, környezetérzékelő szenzorok, autonóm rendszerek és mesterséges intelligencia álltak.
Napjainkban a magasan képzett, innovatív informatikus kutató-fejlesztők a tudásalapú gazdaság minden szektorában a fejlődés kulcsszereplői. Az IOI Study Camp zárórendezvényén a felszólalók mindannyian egyetértettek abban, hogy a versenyképesség fokozásának záloga a kiemelkedő technológiai tudást és innovációs képzést ötvöző felsőoktatásban, valamint a tehetségek mentorálásában, az informatika társadalmi beágyazottságának növelésében, népszerűsítésében rejlik.
Az ünnepségen beszédet mondott még Benjamin Burton, az IOI elnöke, Beck György, az NJSZT elnöke, valamint Wang Lei, a Huawei Európai Kutatási Intézetének HR igazgatója.
Forrás: ELTE IK