ABsolute
A bölcsészettudományi kutatások társadalmi hasznát, értékét és alkalmazhatóságát kevesen ismerik, ez is okozza a sokszor negatív társadalmi megítélést. A szervezők célja, hogy a tudományos konferenciával megmutassák a bölcsészettudományok hasznosíthatóságát.
A konferenciára nem csak hallgatókat, hanem előadókat is várnak, akik a kutatási eredmények gyakorlati felhasználását mutathatják be előadásukban. Előadónak jelentkezhet bármely intézmény bölcsészettudományi alap-, osztatlan tanár- és mesterképzésében résztvevő hallgató, valamint doktoranduszok is.
A jelentkezések mellékleteként egy 1600-2000 leütésű absztraktot várnak, mely összefoglalja az előadás főbb kérdéseit, gondolatmenetét, illetve az eredmények gyakorlati felhasználását. A dokumentumnak tartalmaznia kell a jelentkező nevét, képzését, a képzés intézményét, az előadás címét és a témavezető nevét is. A részletes követelmények a Magyar Intézetek Képviselete honlapjáról érhetők el.
Az absztraktok beküldési határideje, egyben a konferenciára való jelentkezés határideje: 2017. szeptember 15. 23.59.
Forrás: elteonline