ÁJK-s siker alternatív vitarendezésben
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Békéltető Testülete – immáron második alkalommal - hirdetett pályázatot az alternatív vitarendezés tárgykörébe tartozó tudományos kutatási tevékenység támogatására, egyetemi hallgatók és diplomás pályakezdők részére. A pályázati felhívás célja az volt, hogy szakmai-tudományos igényességgel megírt, az alternatív vitarendezés meghonosodását elősegítő módszertani irányokat, innovatív megoldásokat tartalmazó pályaművek születését támogassa.
A pályázók közül az ELTE ÁJK hallgatói két kategóriában is a legjobbak lettek: az AVR Junior díj nyertese egyéni kategóriában Gábor Edina, csoportos kategóriában pedig a Berkó Attila, Stekler Klára, Szepesi Szonja alkotta csapat.
A nyertes pályázók amellett, hogy jogosulttá válnak a kategóriánkénti cím viselésére és a pályaművüket a konferencia második napján be is mutathatták, a jövőjüket is megalapozhatják, hiszen a választásuk szerinti szakmai gyakorlati lehetőségek egyikével is élhetnek. Ebben az évben a Magyar Nemzeti Bank több szakterülete, így a Pénzügyi Békéltető Testület, az Oktatási Igazgatóság, a Fogyasztóvédelmi Igazgatóság, a Módszertani Igazgatóság és a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ ajánlott fel gyakorlati helyeket, illetve az alternatív vitarendezés területén leginkább elismert ügyvédi irodák részéről érkezett erre vonatkozó felajánlás.
A pályázat összes nyertese: Szepesi-Szonja, Berko Attila, Stekler Klára, Balogh Norbert, Gábor-Edina és Hohmann-Balázs
Gábor Edina, a Joghallgatók Önképző Szervezetének tagja már részt vett a 2017-es Alternatív Vitarendezési Konferencián, valamint az idén ősszel megrendezett Connecting Bridges and Borders: Company Collaboration in Today’s Competitive Market című konferencián is. Az ELSA Magyarország tudományos tevékenységekért felelős alelnökeként főszervezője volt a 2018-ban megrendezett ELSA-MOKK Alternatív Vitarendezési Versenynek. A negyedik fél. A digitális forradalom hatásai a békéltetésre című dolgozatát Inzelt Éva adjunktus vezetésével készítette el.
Berkó Attila, Stekler Klára és Szepesi Szonja valamennyien a Bibó István Szakkollégium tagjai. Egységesítési törekvések a fogyasztóvédelem területén, különös tekintettel az online vitarendezésre és a sharing economy jelenségre című pályaművükben a fogyasztóvédelem elméleti alapjaira hagyatkozva keresték gyakorlati problémákra a választ, olyan határterületeket vizsgálva, amelyeken a fogyasztóvédelmi mechanizmusok, illetve az OVR felület alkalmazhatósága nem egyértelmű.
A díjakat a Magyar Tudományos Akadémián december 3-4-én megrendezett III. Alternatív Vitarendezési Konferencián adták át.
Forrás: MNB PBT