„Alapvetően az ember érdekel”
Hogyan fordult érdeklődése a történelem felé?
Gyerekkoromban szerettem olvasni, egyenes út vezetett ahhoz, hogy történelemmel kezdjek foglalkozni. Henryk Sienkiewicz regényei – Özönvíz, A kislovag, Tűzzel-vassal– meghatározóak voltak ebben. Egy apró nyugat-magyarországi faluból származom, Arakról. A szigetközi köznyelvben csak úgy hívják, hogy öt ház, hat kanyar, ami a méretére utal, és nagyjából igaz is. A falu mintegy nyolcvan házból álló település, úgy százötven lakossal. Itt jártam alsó tagozatba egy összevont általános iskolában, ami azt jelenti, hogy egy tanító volt és hozzá négy osztály. Az általános iskolai történelemtanárom és osztályfőnököm, Németh István személye is meghatározó volt. Középiskolai tanulmányaimat a nagy múltú Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végeztem: az iskola nem egyszerűen tudást közvetített, hanem olyan értékrendet, amely eddig keresztülsegített az élet különböző nehézségein, és remélem, hogy fog segíteni a következő évtizedekben is. Nem én voltam az egyedüli, aki egyházi iskolai háttérrel került a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a bölcsészkarra, elég Takács Imre művészettörténészt, barátomat, Szovák Kornél középkorászt vagy Szilágyi Csabát, a PPKE BTK jelenlegi dékánját említeni.
Egyetemi tanárai közül kik voltak Önre a legnagyobb hatással?
Történelem-könyvtár szakon kezdtem, az utóbbit két év után elhagytam, és helyette felvettem a latin szakot. Innen kerültem később levéltárba, bár nem végeztem levéltár szakot. Szakmai alapjaimat az egyetemen kaptam meg. Egykori tanáraim közül fontosnak tartom megemlíteni Mócsi Andrást, nála írtam az első szemináriumi dolgozatomat, tőle tanultam meg, hogy hogyan kell egy témát feldolgozni. Nagyon sokat tanultam Benda Gyulától, akihez hat félévet jártam az Eötvös Collegiumban, tőle kaptam módszertani alapjaimat. A Collegiumban Nagy József Zsigmond volt a szakvezető tanárom, akinek szintén sokat köszönhetek. Szakdolgozatomat Bak Borbálához, a disszertációmat pedig R. Várkonyi Ágneshez írtam. Mindkettő témája a győri egyházmegye katolikus alsópapságának társadalomtörténeti elemzése volt, a téma a ’90-es évek elején újszerűnek számított. Nem órai keretek között találkoztam Lukács László jezsuita rendtörténésszel 1987 őszén egy római ösztöndíj keretében, akinek szerénysége és lenyűgöző tudása egy életre mintaként szolgál számomra.
Mely pontokat emelné ki egyháztörténeti kutatásaiból?
Nemrég jelent meg egy tanulmánykötetem, amely összefogja a ’90-es évektől a győri egyházmegyére vonatkozóan végzett kutatásaim eredményeit. A Győri Egyházmegyei Levéltárnak köszönhetem az ötletet és a megvalósítást, a kötet kiadását is. A bécsi Pazmaneum történetével kapcsolatos kutatásaim során figyeltem fel arra, hogy milyen fontos adatokat szolgáltatnak a jezsuita gimnáziumok matrikulái, azaz anyakönyvei. Korábbi kutatásom tulajdonképpen a nyugat-magyarországi területnek egyfajta társadalomtörténeti megközelítését kínálták, ehhez a matrikulák nagyon fontos segítséget nyújtanak. A 2014-ben induló OTKA-kutatás három nyugat-magyarországi jezsuita gimnázium matrikula-anyagát kívánja feldolgozni. Győrről, Pozsonyról és Nagyszombatról van szó, mind a háromnak folyamatosan rendelkezésre áll a matrikulája, reményeim szerint a régió társadalomtörténete számára fontos tanulságokkal. Négy éves a projekt, lesz egy digitális adatbázis, a jezsuita oktatásról készül egy szerkesztett monográfia is. A feldolgozott adatok segítségével következtethetünk az iskola vonzáskörzetére, az ott tanuló társadalmi csoportokra, vagy, hogy mely településekről kerülnek sokan az adott iskolába. Számomra a legizgalmasabb kérdés, hogy az intézményekben megszerzett tudást végül mire tudják használni később, kerüljenek a megyei elitbe, vagy vissza a saját falujukba.
A doktori disszertációt követően közel húsz évet levéltárakban dolgozott, hosszú éveket töltött a Magyar Országos Levéltár Bécsi Magyar Levéltári Kirendeltségén.
Az egyetem után a Magyar Országos Levéltárban dolgoztam 1988 és 1995 között. Bécsbe egy pályázatot követően, levéltári delegátusként kerültem. Az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnésekor hosszú tárgyalások folytak a kulturális örökségről, a levéltári örökségre vonatkozóan olyan egyezmény született Ausztria és Magyarország között, amely nem a szétbontást célozta meg, hanem az iratanyag együtt tartását, az 1926-os, badeni szerződés értelmében Magyarország szellemi tulajdonjogot nyert azokra a Bécsben őrzött iratokra, amelyeket olyan kormányszervek hoztak létre, amelyeknek a joghatósága kiterjedt Magyarországra is. Magyarországnak joga volt és joga van levéltárosokat küldeni Bécsbe ennek az iratanyagnak a kezelésére. 1927-től működnek itt magyar levéltári delegátusok.
Bécsi delegátusként nagyjából három-négy nagyobb területen dolgoztam: a legfontosabbnak az iratanyag föltárását és a kutatók segítését tartom. Ebben csatlakoztam elődeim – Buzási János, Ress Imre és Gecsényi Lajos – munkájához, akik komoly mennyiségű segédletet állítottak össze. Az általam készített segédletek elsősorban kora újkori és reformkori anyagot dolgoznak fel, illetve a neoabszolutista időszakhoz kapcsolódnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar delegátusok által készített segédletek a Hungaricana honlapon keresztül a szélesebb nyilvánosság számára is elérhetők.
Mik a további tervei?
Több mint tizenöt évet töltöttem a Magyar Kancellária kora újkori, 1526−1690 közötti történetével, amit szeretnék lezárni egy hivataltörténeti és proszopográfiai monográfiával. Az OTKA-kutatás kapcsán a jezsuita oktatás- és kollégiumtörténettel is foglalkozom, tehát visszatér eredeti társadalomtörténeti irányultságom. Családtörténeti kutatásaim keretében Batthyány I. Ferencről szeretnék még egy kismonográfiát közzétenni, aki borzasztóan izgalmas személyiség. Olyan fajta ember, aki látszólag nem csinált karriert, mivel ennek csúcsát már 1526-ra eléri mint horvát bán, de még negyven évig része marad a magyar politikai életnek. De például Esterházy Pál is vonz, akiről páratlanul gazdag forrásanyag áll rendelkezésre, amely szinte kiált egy komoly munka után. Alapvetően az ember érdekel, az ember különböző megnyilvánulásai a kora újkor világában, és ebből két terület volt, amely előttem különböző okok miatt kibontakozott: az egyik az egyházi ember, a másik pedig a hivatalnok.
Az interjú az Újkor.hu oldalon megjelent interjú szerkesztett változata.