Alkotmánybíróvá választották Horváth Attilát

2016.11.29.
Alkotmánybíróvá választották Horváth Attilát
2016. november 21-én az Országgyűlés megválasztotta az Alkotmánybíróság új tagjait, mellyel a testület újra 15 főre bővült. Az újonnan megválasztott alkotmánybírók között van Horváth Attila, az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense is. Az új alkotmánybírók mandátuma 2016. december 1-jétől tizenkét évre szól. 

Horváth Attila 1959-ben született. Jogi diplomáját 1986-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, történész diplomáját 1987-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerezte. 2003-ban állam- és jogtudományból doktorált, 2010-ben habilitált.

Tanulmányai befejezése óta az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója. Munkáját több díjjal és kitüntetéssel is elismerték, 2011-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. 1995 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, 2013 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karán is tanít.

Jogtörténészként fő kutatási területe a magyar magán- és kereskedelmi jog története és a szocializmus korszakának alkotmány- és jogtörténete. Számos tanulmányában foglalkozott az 1956-os forradalom jog- és alkotmánytörténeti aspektusaival, illetve a forradalmat követő megtorlásokkal. Legutóbbi önálló kötete 2013-ban A magyar sajtó története a szovjet típusú diktatúra idején címmel jelent meg. Az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja.

Az alkotmánybírók között – Horváth Attila mellett – jelenleg három ELTE-s oktató van: Juhász Imre, az ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszékének adjunktusa, Pokol Béla, az ÁJK Politikatudományi Intézetének egyetemi tanára, valamint Stumpf István, az ÁJK Politikatudományi Intézetének habilitált egyetemi docense.