Alumni platform bemutatók - a karokon is

2019.06.26.
Alumni platform bemutatók - a karokon is
Folyamatosan zajlik a korszerű, kétnyelvű Alumni közösségi platform bemutatása. Központunk az első általános tájékoztatókat a Tanári Klubban tartotta, majd egy roadshow keretében a kari/szakági Alumni Tagozatokhoz is ellátogat, hogy minél többen ismerkedhessenek meg a rendszer adta változatos lehetőségekkel.

Folyamatosan kutatva a közös élmény- és értékteremtés lehetőségeit az Egyetem szellemiségét, erősségeit és élenjáróságát hirdető összejövetelek, események valósulnak meg. Mindezeket, illetve az ELTE volt és jelen hallgatói közötti együttműködést - főként a tehetségek kibontakozásának támogatását - korszerű Alumni platform katalizálja. A közösségi felület elősegíti, hogy az ELTE diplomásai aktív kapcsolatot ápoljanak egymással és az Egyetemmel. A kiterjedt és egyre bővülő Alumni közösség ereje folyamatosan hozzájárul ahhoz, hogy az ELTE vonzereje, a diploma értéke erősödik.

A bemutatósorozatot 4 alkalmon át a Szerb utcai Tanári Klubban kezdtük április 17-én, 24-én, május 8-án és 15-én. Majd kitelepültünk a karokra is: június 18-án a BTK-ra, 19-én az ÁJK-ra, 24-én pedig a TTK-ra látogattunk ki. Szeptembertől elsőként a BGGyK-val folytatjuk a sorozatot. Az új platform béta változata máris tanulmányozható  - belépés nélkül is sok információ elérhető rajta.