„Amikor a beszédről van szó, az életünkről van szó”
A tavalyi évben kezdte meg a munkát a Lingvális Artikuláció Lendület-kutatócsoport: mivel foglalkoznak?
Kutatócsoportunk arra vállalkozik, hogy képet adjon arról, hogy magyar beszélők esetén a nyelv mint beszédszerv hogyan működik, hogyan vesz részt az artikulációban más beszédszervekkel együtt. A nyelv korántsem nevezhető egyszerű beszédszervnek, bonyolult izomtömegről van szó, mely több más szervvel van kapcsolatban, többféle módon képes beszédet előállítani. Annak, hogy a nyelv hogyan, milyen módon vesz részt a beszédképzésben, önmagában is jelentősége van. Azt reméljük, hogy a munkánk során olyan fonetikai és beszédtudományi eredményekre jutunk, amelyek a világ számára is érdekesek lehetnek. A magyar nyelvben több olyan sajátosság – például a magánhangzó-harmónia vagy a zöngésségi hasonulás – van, amelyeket eddig az artikuláció szempontjából kevéssé vagy egyáltalán nem vizsgáltak. A kutatócsoport munkájában Csapó Tamás Gábor a BME-ről, Deme Andrea az ELTE-ről, Gráczi Tekla Etelka az MTA Nyelvtudományi Intézetéből, és Varjasi Gergely doktorandusz vesznek részt.
Vannak a kutatásnak hazai vagy nemzetközi előzményei?
A kutatócsoport egyszerre van nagyon jó és rossz helyzetben, azáltal, hogy a semmiből indulunk. Ezen a területen nálunk korábban kizárólag akusztikai kutatásokat végeztek, illetve ha artikulációs kutatások voltak is, azok sok-sok évvel ezelőtt készültek, például röntgenfilmes technológiával. Ma ezek már rendkívül elavult módszereknek számítanak. A kutatócsoport jelenleg egy ultrahanggéppel rendelkezik, és szeretnénk beszerezni egy elektromágneses artikulográfot is, ez jelenleg Magyarországon nem elérhető. Innen nézve jó a helyzetünk, hiszen nulláról lehet kezdeni, nincsenek kitaposott ösvények. Azonban éppen ez a nehézség is, mellyel szembesülnünk kell: sok mindent a magunk kárán kell megtanulnunk. Vannak már tapasztalataink, a kutatócsoport majdnem minden tagja használta már ezeket az eszközöket külföldön, belekóstolt abba, hogyan kell a kísérletet a műszerekkel elvégezni, hogyan kell aztán az érkező adatokat értelmezni és elemezni. Az általunk használt ultrahangszoftverrel azonban jelenleg egyedül mi dolgozunk az egész világon: a programot mi tapasztaljuk ki, és a visszajelzéseink alapján alakítja folyamatosan a fejlesztő cég.
Az általunk vizsgált jelenségek közül többet is elemeztek már más nyelvek kapcsán, de a magyarr nyelv tekintetében még nemigen folytak ilyen jellegű kutatások. Nagy előnye a hazai kutatásnak, hogy itt könnyebben tudunk anyanyelvi adatközlőket szerezni a vizsgálataihoz; a tanszéken eddig is voltak és ezután is lesznek olyan vállalkozó kedvű hallgatók, akik hajlandók részt venni nem mindennapi kísérleteinkben.
Ezek szerint itt a tanszéken alakítják majd ki a vizsgálatok elvégzésére alkalmas labort?
Igen. Ha befejeződnek a szerkezeti átalakítások, akkor megnyithatjuk itt a tanszéken a saját laborunkat, ahol valóban világszínvonalú körülmények között és fejlett eszközparkkal végezhetjük a kísérleteinket. Az ELTE Fonetikai Tanszéke egyetlen hazai fonetikai tanszékként egyébként is különleges helyzetben van. A mi kutatási területünk azonban alapvetően interdiszciplináris, a bölcsészettudományok és a természettudományok határán helyezkedik el, ami a Lendület-pályázatnál, véleményem szerint, kifejezetten előnynek számíthatott, de éppen emiatt sokszor nehézségekkel is szembesülünk. A Lendület-pályázat és a tanszéken futó másik, Bóna Judit által vezetett OTKA-pályázat esetében is nagyon bízunk benne, hogy jelentős eredményeket tudunk majd elérni. A helyben lévő, ténylegesen világszínvonalú kutatóhely nagy lehetőség, bizakodásra ad okot: bármelyik percben innovatívak lehetünk.
A műszereinkben az a legjobb, hogy velük egy-egy jelenséget több különböző szemszögből tudunk megvizsgálni, vagy akár leellenőrizhetünk korábbi kutatási eredményeket.
Az ultrahang a nyelv teljes kontúrját tudja követni, az elektromágneses artikulográf pedig bizonyos pontok mozgását teszi láthatóvá nemcsak a nyelven, hanem más beszédszerveken is, így követhetővé válik ez az összehangolt működés.
Milyen módszert követnek a műszeres vizsgálatoknál?
Ez mindig attól függ, hogy éppen mit vizsgálunk. Általában előre kidolgozzuk a nyelvi anyagot, és ez nem is feltétlenül értelmes szöveg. Elképzelhető, hogy vannak olyan helyzetek, ahol az a fontos, hogy a változók számát csökkentsük, és biztosan azt vizsgáljuk, amit vizsgálni szeretnénk. Ilyen esetekben úgynevezett logatomokat, azaz nonszensz szavakat használunk: ezeknek nincs értelmük, de nagy előnyük az, hogy a szerkezetüket mi tudjuk meghatározni. Ennek a fajta vizsgálatnak az is nagy előnye, hogy a gyakoriság sem befolyásolja, hiszen ha egy adott szóstruktúra nagyon gyakori a magyarban, azt sok esetben másképp ejti az adatközlő, mint ha ritka hangsort kell kimondania. Az értelmetlen szavak esetében nincs ilyen gondunk.
Az elkészített nyelvi anyagot először próbaméréseken teszteljük. Jelenleg egy kísérletben épp azt vizsgáljuk, hogy a beszédtempó hogyan befolyásol egy adott jelenséget: megjelenik-e, vagy sem. Ebben a kísérletben megadott időlépcső szerint kell bemondani bizonyos szavakat vagy szerkezeteket, folyamatos beszédtempó-gyorsulás mellett. Itt is szükségünk volt előkísérletekre, hogy meghatározhassuk, milyen is az a tempó, amikor a „mezei beszélő” még jól tagoltan ki tudja ejteni az adott szavakat. Az ultrahang és a (majdani) elektromágneses artikulográf mellett elektroglottográfot is használunk, amely nem kifejezetten a nyelv mozgásait, hanem a hangszalagok működését rögzíti. Közben persze sok időt töltünk a vonatkozó szakirodalom feldolgozásával is, és kapcsolatokat is építünk ki a külföldi kutatókkal.
Vannak kitűzött céljaik, várakozásaik, melyeket már most, a kutatás elején megnevezhet?
Mivel több mindent vizsgálunk egyszerre, ezért több mindenre is szeretnénk választ kapni. Kettőt már említettem: egyik a magánhangzó-harmónia, másik pedig a zöngésségi hasonulás összefüggése a nyelv különféle artikulációs viselkedéseivel. Mindkét jelenség esetében rengeteg a kérdés, melyeket nagyon jó lenne rendszerben vizsgálni, hogy minden tényezőt kontrollálni és elemezni tudjunk, akár a szakirodalom állításait is ellenőrizve. Említhetek egy másik, alkalmazott tudományi kutatást is, amelyet az MTA és a Szegedi Egyetem Mesterséges Intelligencia Kutatócsoportjával közösen végzünk. Ennek a kutatásnak a vezetője a mi kutatócsoportunkban Csapó Tamás Gábor, akinek irányításával azt vizsgáljuk, hogyan lehet az ultrahangképek alapján mesterséges beszédet előállítani, aminek az ad jelentőséget, hogy lehetségessé válhat a zöngeképzés nélküli, néma artikuláció alapján számítógépes tanulásos módszerekkel gépi beszédet létrehozni olyan emberek számára, akik valami miatt nem tudnak zöngét képezni. Már sikerült kvázi értelmes beszédet létrehozni ezekkel az úgynevezett mély neurális hálózatokkal, így ennél a projektnél kifejezetten számítok a látványos, egyben hasznosítható eredményre. Az is igaz azonban, hogy a mi tudományterületünkön igazán látványos és a köz érdeklődésére számot tartó eredmények nem nagyon várhatók, vagy ha igen, az informatikához kötődnek. Biztos vagyok benne, hogy például a zöngésségi hasonulás működése keveseket érdekel, de mondjuk annak artikulációs vonatkozásai, hogy a magas frekvencián szoprán énekesek által énekelt magánhangzók nehezen vagy nem azonosíthatók hallás után, már többek számára érdekes lehet. Többek között ezt a jelenséget is lehet vizsgálni az elektromágneses artikulográffal.
Mi indította el Önt a fonetika felé?
A magyar szak mellett általános és alkalmazott nyelvészet szakot végeztem: a képzés során nagyon sok fonetikát és fonológiát tanultunk. Akkoriban Bolla Kálmán professzor úr volt a tanszék vezetője, sok órára jártam hozzá, sokat is beszélgettünk már akkor a fonetikával kapcsolatos kérdésekről. Gimnáziumban természettudományos tagozatra jártam, hozzám mindig is közelebb állt a fizika, mint egy átlagos bölcsészhallgatóhoz, így nem jelentett különösebb gondot az sem, hogy a fonetikával kapcsolatban előkerültek fizikai vagy biológiai jelenségek is. Gyakornok lettem a tanszéken, egyre többet foglalkoztam a dologgal, így szakmai és emberi tényezőknek egyszerre köszönhető, hogy ezzel a területtel foglalkozom. A pályámon a legtöbbet Gósy Máriának, jelenlegi tanszékvezetőnknek köszönhetek. Az ő tudományos és szakmai igényessége nagyon meghatározza, hogy milyen minőségű munka folyik a tanszéken. Folyamatosan kapacitál bennünket, a Lendület-pályázatra is ő beszélt rá. Nemcsak a tanszéket, hanem a Nyelvtudományi Intézet Fonetikai Osztályát is ő vezeti, így az ott dolgozó kollégákkal is folyamatosan tanulunk egymástól. Említhetném az összes kollégámat is; a kezdetektől kellemes, egymást motiváló és inspiráló emberek munkaközösségben dolgozhatom. S nem utolsó sorban nagyon sok energiát és ötletet kapok a tanítás során a hallgatóktól és a doktoranduszaimtól is
Ha már a tanítás szóba került: több online oldalon nagyon jó értékelést kapott a diákjaitól, szeretik és örömmel látogatják az óráit.
Ennek igazán örülök. A tanítás nemcsak a tudás átadása szempontjából fontos számomra. Amikor a beszédről van szó, akkor az életünkről van szó. A beszédünkkel szinte mindent ki tudunk fejezni.
Azt gondolom, a fonetika és a beszéddel kapcsolatos tárgyak általában nagyon jó lehetőséget adnak arra, hogy sok olyan információt közvetítsünk, amely szűkebb értelemben véve nem tartozik a nyelvtudományokhoz.
A hallgatók is szülők lesznek egyszer, lesznek gyerekeik, akik majd elsajátítják az anyanyelvet, de beszélhetünk a különböző egyéb pszicholingvisztikai vonatkozásokról, vagy akár az időskori beszédről is. A beszédtudomány így egyrészt az érzékenyítés szempontjából is nagyon fontos, másrészt pedig sok praktikus dologban is a segítségünkre lehet az életünk során. Úgy vélem, a hallgatók azért is hálásak, mert nemcsak a száraz tényanyagot próbáljuk beléjük diktálni, és biztos vagyok benne, hogy a kollégáim is hasonló értékeléseket kapnak. A fiatalok nagyon sok energiát adnak: egyszerűen más szemüvegen keresztül nézik a világot, bizonyos területeken talpraesettebbek, sok olyan információt és ötletet osztanak meg, melyekhez magamtól nem feltétlen jutnék hozzá. Sokat is lehet tőlük tanulni: egy jól megírt doktori disszertáció a tanárt is előreviszi. A fiatalok olyan húzóerőt jelentenek, melyet ki kell használni, építő és lélekmelengető egyszerre.