Anyanyelvi nevelés

2017.12.11.
Anyanyelvi nevelés
A 10 éves jubileumát ünneplő online Anyanyelv-pedagógia szakfolyóiratnak ajánlották a szervezők az V. Vályi András anyanyelv-pedagógiai konferenciát, melyet 2017. december 5-én rendezték meg  az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

Az anyanyelv-oktatással foglalkozó szakembereket a Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozata, az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete, a Szemere Gyula anyanyelv-pedagógiai kutatócsoport, valamint a Szakmódszertani Központ hívta össze, hogy az immár hagyományossá vált éves eseményen megbeszéljék szakmájuk legújabb eredményeit. A rendezvény gazdag programján idén több mint 200 pedagógus, oktató, kutató és pedagógusjelölt hallgató vett részt.

A Gólyavár Mária Terézia termében Borsodi Csaba mb. dékán nyitotta meg a konferenciát, majd Juhász Dezső intézetigazgató és Antalné Szabó Ágnes, a folyóirat főszerkesztője köszöntötte a résztvevőket.

Kiss Jenő, Csernicskó István, Adakmikné Jászó Anna és Antalné Szabó Ágnes plenáris előadásai után a szakmai program öt párhuzamos helyszínen 20 előadással és három szakmai műhellyel folytatódott. Az előadások és a műhelyek az óvodától a középiskoláig foglalkoztak az anyanyelvi nevelés elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Külön szekciót alkottak a modern kor információs-kommunikációs technológiáinak az anyanyelvi nevelésben betöltött szerepét taglaló előadások, amelyeket az előadók IKT-eszközök használatával is szemléltettek. A szakmai műhelyekben napjaink nyelvhasználatának időszerű kérdéseiről és a jelnyelvhasználatnak az oktatásban meglevő lehetőségeiről, valamint korlátairól beszélgettek a résztvevők. A jubileumát ünneplő Anyanyelv-pedagógia folyóirat korábbi és jelenlegi szerkesztőségi tagjai is találkoztak, megbeszélésükön a jövőbeli tervekről és feladatokról egyeztettek. A színvonalas szakmai programot hangulatos közös vacsora zárta a Trefort-kerti Aula étteremben.

A véleménykérő kérdőívekben a résztvevők köszönetüket fejezték ki nemcsak a konferenciát megrendező szakmai szervezeteknek, hanem a szervezésben lelkesen közreműködő tanár szakos hallgatóknak is. A konferencia szervezői, valamint az Anyanyelv-pedagógia folyóirat szerkesztőségének a tagjai a jövőben is azért munkálkodnak, hogy ösztönzői, támogatói legyenek az anyanyelv-pedagógiai kutatásoknak és az anyanyelvi nevelés megújulásának.

Program

Forrás: ELTE BTK Szakmódszertani Központ