Átadták a Bolyai-ösztöndíjakat

2019.06.28.
Átadták a Bolyai-ösztöndíjakat
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemről 24-en részesültek idén az MTA rangos támogatásában, tízen emléklapot, egy kutató pedig plakettet kapott kiemelkedően végzett munkájáért. Az elismeréseket a Bolyai-napon adták át az MTA Dísztermében.

Az 1996-ban alapított Bolyai János Kutatási Ösztöndíj a fiatal kutatókat érintő legnagyobb presztízsű ösztöndíj, mely segít a legkiválóbbaknak, hogy elinduljanak pályájukon, és végül a nemzetközi versenyben is megállják a helyüket. Az MTA posztdoktoroknak kiírt támogatását idén 151-en nyerték el. Az MTA Székház Dísztermében megtartott Bolyai-napon elismerésben részesültek azok a korábbi ösztöndíjas kutatók is, akik a legeredményesebb munkát végezték a támogatás időszakában.

Az egy, két vagy három évre elnyerhető Bolyai-ösztöndíj odaítéléséről a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma dönt. A Kuratórium tagjai idén huszonkettedik alkalommal ítélték oda az ösztöndíjat, melyet idén 837 érvényesen pályázó közül 151-en nyertek el. Az ismételt pályázók száma 134 volt (ők azok, akik már részesültek ösztöndíjban), a Kuratórium közülük 24 fő támogatásáról döntött. A tagok külön-külön értékelték az újonnan pályázókat, tehát azokat, akik még nem voltak ösztöndíjasok, és az ismételten pályázókat, akik már voltak ösztöndíjasok korábban is. A testület 2001–ben határozott úgy, hogy a záró kutatói jelentésükre kiemelkedő minősítést kapó ösztöndíjasoknak emléklapot adományoz, közülük a legjobbakat pedig MTA Bolyai-plakett kitüntetésben is részesíti. Ebben az évben tizenkilencedik alkalommal adták át a plaketteket és az emléklapokat. A Kuratórium 172 fő záró kutatói jelentését értékelte, közülük 80 főnek emléklapot, 14 főnek pedig plakettet is adományozott.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemről 24-en részesültek idén az MTA rangos ösztöndíjában, tízen emléklapot, egy kutató pedig plakettet kapott kiemelkedően végzett munkájáért. Az ösztöndíjasok között legtöbben, 10-en a Természettudományi Kart képviselik, 9-en a Bölcsészettudományi Karon oktatnak, 2-2 kutató a Társadalomtudományi Karon végzi munkáját, 1 kutató pedig az Informatikai Karról kapta meg az elismerő támogatást.  

Az ELTE 2019-es Bolyai-ösztöndíjasai

A korábban támogatott ösztöndíjasok közül 5 TTK-s, 3 BTK-s és 2 TáTK-s kutató kiemelkedő munkáját ismerte el a Bizottság emléklappal.

Az ELTE 2019-es Bolyai-emléklaposai

Emlékplakettet a közülük is legjobbnak ítéltek kaptak, egyetemünkről Balázs Judit Ágnes pszichiáter, a PPK Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszék vezetője részesült a kitüntetésben.

Forrás: MTA