Átadták a Gábor Dénes-ösztöndíjakat

2021.09.30.
Átadták a Gábor Dénes-ösztöndíjakat
Az Országos Tudományos Diákköri Ösztöndíjat Nagy Gergely, az ELTE Informatikai Karának hallgatója nyerte el. A díjazott középiskolások közül ketten az ELTE szombathelyi gyakorlóiskolájának diákjai. 

2020-ban ünnepeltük Gábor Dénes születésének 120. évfordulóját, és decemberben lesz 50 éve, hogy a tudós átvette a fizikai Nobel-díjat. A NOVOFER Alapítvány az évfordulók tiszteletére "Gábor Dénes emlékévek 2020–2021" címen jubileumi eseménysort indított – ennek keretében hirdették meg az idei Gábor Dénes Középiskolai Ösztöndíj pályázatot is.

A pályázat fókuszában a világjárvány állt: a diákokat arról kérdezték, mire tanít és hogyan alakít bennünket a koronavírus, mi jellemzi a digitális környezet térhódítását, illetve milyen otthoni lehetőségek kínálkoztak a járvány idején a kísérletező, alkotó tevékenységre. A felhívásra 35 középiskolából 68 pályamunka érkezett, ebből 4 pályázat határainkon túlról. A pályázatokat két fordulóban értékelte 13 előbíráló és a 6 tagú kuratórium. 

Az MTA Felolvasótermében 2021. szeptember 17-én tartott díjátadón jelen volt Erdei Anna egyetemi tanár, az MTA főtitkárhelyettese, Mezey Barna egyetemi tanár, az ELTE korábbi rektora, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a SE Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika igazgatója és Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala volt elnöke, a Gábor Dénes Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A díjazottak közé az ELTE szombathelyi gyakorlóiskolájának, a Bolyai János Gyakorló Gimnáziumnak két tanulója is bekerült: Varga Bence (felkészítő tanára Dobre Norbert) és Szilvágyi Linett Anna (felkészítő tanára Finta Zsanett) 100–100.000 Ft-os ösztöndíjat nyert el. 

Szilvágyi Linett Anna balról a második, Varga Bence jobbról a második

Átadták a kétévente odaítélhető Gábor Dénes Országos Tudományos Diákköri Ösztöndíjat is: az elismerésben Nagy Gergely, az ELTE Informatikai Karának hallgatója részesült a 35. OTDK Informatikatudományi Szekciójában nyújtott teljesítményéért. Dolgozatának címe: Robusztus kvaternió Zernike momentumok és alkalmazásuk színes képek elemzésére és felismerésére (témavezető tanára Németh Zsolt). 

Forrás: gabordenes.hu
A borítófotón Nagy Gergely Mezey Barnával és Bendzsel Miklóssal