Átadták a Joseph Cours-ösztöndíjat

2018.06.27.
Átadták a Joseph Cours-ösztöndíjat
Az ELTE Tudományos Tanácsa ismét meghirdette a biokémia és a genetika területén kutató harmadéves doktoranduszoknak és predoktoroknak kiírt ösztöndíjat, melyet idén Szikora Bence, az ELTE Biológia Doktori Iskolájának PhD-hallgatója nyert el.

Joseph Cours amerikai professzor 2016 őszén 4000 dolláros adományt juttatott el az ELTE-re, miután idelátogatott. A Tudományos Tanács – mint az Egyetem kutatási-fejlesztési-innovációs stratégiájának kialakításáért és megvalósításáért felelős testület – a tudományos tevékenység ösztönzése, a fiatal kutatók támogatása és kiemelkedő tudományos teljesítmények elismerése érdekében az adományból 2017-ben tett közzé első alkalommal pályázatot a biokémia és genetika területén tevékenykedőknek. Tavaly Gógl Gergő Zsolt, az ELTE TTK Biokémiai Tanszékének doktorandusza nyerte el a havi 50 ezer forintos ösztöndíjat 11 hónapra, majd a program segítségével a The FEBS Journal-ben publikálta sikerrel tanulmányát.

Idén fokozott érdeklődés kísérte a pályázatot. A színvonalas pályaművekből a bírálóbizottság a jelentkezők publikációs tevékenységét, tudományos előéletét és doktori képzéshez kapcsolódó eredményeit vizsgálva Szikora Bencét ítélte nyertesnek. A fiatal biológus 2018. június 25-én Borhy László rektortól vette át az ösztöndíjat (képünkön).

Szikora Bence az ELTE Természettudományi Kar biológia szakán 2015-ben szerzett MSc-diplomát molekuláris-, immun- és mikrobiológia szakirányon. Ugyanebben az évben kezdte el PhD-tanulmányait az ELTE Biológia Doktori Iskolájában immunológiai szakterületen Kacskovics Imre professzor témavezetése alatt. Doktori kutatásának témája: A humorális immunválasz diverzitásának elemzése egerekben és nyulakban. A doktorandusz 2015-ben az OTDK különdíját, 2018-ban pedig a FIBOK (Fiatal Biotechnológusok Országos Konferenciája) legjobb poszter díját és legjobb „Flash” poszter előadás közönségdíját is elnyerte. Doktori hallgatóként publikációs teljesítménye is jelentős. Tanulmányai alatt több kiemelkedő nemzetközi konferencián részt vett előadóként is.