Átadták a Perlné Molnár Ibolya Emlékérmet
Az ELTE Kémiai Tanszék megalapította a Perlné Molnár Ibolya Emlékérmet, hogy méltó módon megőrizze a neves professor emeritus emlékét, aki az elválasztástechnika területén ért el kiemelkedő tudományos eredményeket. A díj létrehozását Perlné Molnár Ibolya családja, valamint 16 PhD-fokozattal rendelkező volt tanítványa és a Vegyész Oktatásért Alapítvány támogatta.
Az ünnepélyes átadásra 2024. május 16-án került sor a Kémiai Intézet Tudományos és Beszámolónapján, ahol Szalai István intézetigazgató nyújtotta át a bronzból készült emlékérmet Lemle Ákos elsőéves vegyész MSc-hallgatónak Tömegspektrometria alapú peptidtérképezés optimálása újszerű emésztőenzimmel című kémia BSc szakdolgozatáért.
Lemle Ákos szakmai eredményeit előadás keretében mutatta be a jelenlévőknek, munkáját Steckel Arnold és Schlosser Gitta szakmai irányításával végezte.
Forrás: ELTE TTK