Átadták az ELTE GTI új épületét

2020.01.28.
Átadták az ELTE GTI új épületét
A tavaszi félévben már új épületben tanulhatnak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézet hallgatói. Az egyetem most elkészült Rákóczi úti campusának ünnepélyes megnyitóján az egyetem vezetése mellett köszöntőt mondott Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter. A GTI kétéves fennállása alatt az ország egyik legnagyobb gazdasági képzőhelyévé nőtte ki magát, 2020 őszétől várhatóan csaknem háromezer hallgató végzi tanulmányait a most átadott, neogótikus épületben. 

A 2017-ben alapított ELTE Gazdálkodástudományi Intézet hallgatóinak száma a 2020 februárjában induló keresztféléves képzésekre felvettekkel együtt már meghaladja a kétezret. Saját épület híján a GTI hallgatói korábban az ELTE Bölcsészettudományi Karától bérelt termekbe jártak előadásokra és szemináriumokra, az intézet irodái pedig egy közeli irodaházban kaptak átmeneti otthont. A hallgatói létszám növekedésével egyértelművé vált, hogy az intézetnek záros határidőn belül saját épületre lesz szüksége. A választás a Rákóczi út 7. szám alatti, Schmahl Henrik tervei alapján 1892-ben felépült neogótikus épületre esett. Az épület teljes belső átalakításra szorult, hogy megfeleljen az egyetemi igényeknek, a felújítási munkák 2019 őszén kezdődtek meg. Az épületben tíz tantermet (köztük négy nagyobb és hat kisebb előadót), Tanulmányi Hivatalt és a hallgatói érdekképviseletet befogadó irodahelyiségeket alakítottak ki. A projekt teljes költsége eléri a nettó 300 millió forintot, amelyet az ELTE GTI saját forrásból biztosított.  A most megkötött bérleti szerződés hat évre szól, ezt az intézet saját költségvetéséből fedezi.

„Az ELTE a gazdálkodástudományi képzések területén ma már piacvezetőnek számít Magyarországon” – mondta Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter. A kormányzat célja a hi-tech és zöld gazdaság erősítése magyar vállalati partnerek részvételével, a GTI pedig iparági partnereinek köszönhetően jól be tud kapcsolódni a hazai innováció fejlesztésébe. A kormány a megfelelő finanszírozási és jogszabályi környezet megteremtésével tudja segíteni ezt a fejlődést, amelyben a hazai egyetemeknek, ezen belül az ELTE-nek kulcsszerepe van – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdaságtudományi képzések piacán hazánkban folyamatosan erősödő versenyre kell számítani, hiszen a kormány által tavaly decemberben megkötött megállapodás szerint a kínai Fudan Egyetem, amely a QS rangsora szerint a világ 40. legjobb felsőoktatási intézménye, Magyarországon építi fel következő campusát.

 „A Gazdálkodástudományi Intézet megalakulásával már a gazdasági képzések iránt érdeklődő fiataloknak sem kell lemondaniuk az ELTE-s élményről, hiszen magas színvonalú és dinamikusan bővülő képzési kínálattal találkozhatnak nálunk akár alapképzések, akár mesterképzések terén” – mondta az avatóünnepségen Borhy László rektor, akadémikus. Az egyetem célja, hogy a lehető legszélesebb palettán, a lehető legmagasabb színvonalon nyújtson minőségi tudást hallgatóinknak, mindezt igényes körülmények között, a lehető legjobb oktatókkal. Az ELTE rektora reményét fejezte ki, hogy a GTI épülete szépségével, korszerűségével és jól felszerelt tereivel hozzájárul majd a hallgatók elégedettségéhez, legyen szó a szorgalmi vagy épp a vizsgaidőszakról.

Az, hogy a GTI ilyen gyorsan létrejöhetett, páratlan eredmény a hazai felsőoktatás történetében” – fogalmazott Ormos Mihály egyetemi tanár, a Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a GTI olyan képzéseket kínál, amelyekért a hallgatóknak eddig jellemzően külföldre kellett menniük, az egyetem ipari partnereit pedig arra bíztatta, hogy továbbra is adjanak visszajelzéseket, fogalmazzák meg igényeiket az egyetem felé annak érdekében, hogy valóban elégedettek legyenek az itt diplomát szerző hallgatók, leendő munkavállalók tudásával, felkészültségével és munkamoráljával. 

„Az egyetem akadémiai vezetése és az oktatási kormányzat közreműködésével folyamatosan keressük azokat a kitörési pontokat, amelyeken keresztül tovább növelhető az oktatás minősége, a GTI ebből a szempontból az elmúlt évek legsikeresebb kezdeményezése” – mondta beszédében Scheuer Gyula. Az ELTE kancellárja kiemelte: az egyetem az elmúlt 5 évben elvégzett munka eredményeként ma már a társadalmi és piaci elvárásokra nyitott, a hazai innovációt serkentő és pénzügyileg is stabil intézménnyé vált, amelyhez a GTI szakembergárdája korszerű menedzsment-ismeretekkel, hatékony szervezeti működéssel és kommunikációval, a hallgatók és a piac igényeinek megfelelő működési struktúrával járult hozzá.

Az avatóünnepség zárásaként Ormos Mihály, a GTI igazgatója a Gazdálkodástudományi Intézetért és az ELTE gazdálkodástudományi képzéseinek fejlesztéséért kifejtett tevékenységéért emlékplakettet adott át Borhy László akadémikusnak, az ELTE rektorának, Kisfaludy András professzornak, az ELTE egykori általános rektorhelyettesének, Mezey Barna professzornak, az ELTE volt rektorának, Rónay Zoltánnak, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar oktatási dékánhelyettesének, korábbi rektori és kancellári megbízottnak, valamint Scheuer Gyula kancellárnak.

Fotók: ELTE GTI
Borítókép: MTI

Az ELTE GTI épületének avatása

Az ELTE GTI épületének avatása

0

/

0

0

/

0