Átadták az ELTE sportösztöndíjait

2021.06.28.
Átadták az ELTE sportösztöndíjait
Az ELTE sportösztöndíj-rendszere az egyetemi versenysport egyik motorja, egyben vonzó szabadidős programokat is jelent a résztvevőknek. A 2021/2022-es tanévre 37 ELTE-s hallgató részesült az ösztöndíjban, akik a BEAC és a SZoESE szakosztályaival együttműködésben szervezik a hallgatói és dolgozói sportéletet.

2021. június 24-én az ELTE BTK épületében Csere Gáspár, a BEAC olimpikonja, maratoni magyar bajnoka gratulált a nyerteseknek, a díjak átadásában Hamar Imre, a BEAC elnöke, az ELTE nemzetközi rektorhelyettese; Szalay Krisztián, az ELTE sportügyek rektori biztosa; Eszterhai Marcell, az ELTE EHÖK elnöke, és Simon Gábor, a BEAC igazgatója is közreműködött.

Simon Gábor kiemelte, hogy a sportösztöndíjasok egyik legnagyobb feladata az elmúlt másfél éves nehéz időszak után a hallgatók megszólítása lesz a sporton keresztül, a sport pedig lehetőséget ad rá, hogy különböző karokról érkező hallgatók találkozzanak. Eszterhai Marcell szerint az ELTE Sportösztöndíjas rendszere olyan közösséget teremt, mely a hallgatókkal foglalkozik és fontos része az egyetemi mindennapoknak.

Szalay Krisztián kifejtette, az egyetem vezetése mindig is stratégiai célnak tartotta a sportot, ezért a lehetőségek, az infrastruktúra és támogatási lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésre. Csere Gáspár beszédében úgy fogalmazott: "az ELTE- BEAC sportéletét szervezni egy kiemelkedő küldetés, ehhez kívánok sok sikert az ösztöndíjasoknak."

A díjazottak teljes listája és fotóik a BEAC honlapján érhetők el.