Augusztustól új vezetéssel folytatja az EHÖK

Az ELTE Hallgatói Önkormányzat június végén tartotta tisztújító küldöttgyűlését. Az EHÖK Ellenőrző Bizottság korábban arról számolt be, hogy az elnöki pozícióra egy érvényes pályázat érkezett, a küldöttek így Nagy Anna Dorottyát, a Gazdaságtudományi Kar hallgatóját választották meg elnöknek.
Az EHÖK új vezetője korábban dolgozott a GTK HÖK kommunikációs alelnökeként, 2023-tól 2025-ig a kari hallgatói önkormányzat elnöke, 2025 tavaszától pedig a gólyatáborokat szervező hallgatói bizottság megbízott vezetője volt. Pályázatában a részönkormányzatok erősebb vezetői kontrollját és koordinációját, az EHÖK kapcsolati hálójának bővítését vázolta fel, illetve érvelt amellett, hogy a hallgatói érdekképviselet a hatáskörén kívül eső témák helyett olyan ügyekkel foglalkozzon, amelyekre valóban van ráhatása.
Az újonnan felálló kabinet (borítóképünkön) augusztus 1-től a következő felállásban kezdheti meg érdekképviseleti munkáját az egyetemen:
Elnökhelyettes: Hősi Rezső Rudolf (IK)
Gazdasági alelnök: Teplánszki Vince (ÁJK)
Kommunikációs alelnök: Maczó Gerda (BTK)
Szociális alelnök: Bedővári Véda Anna (BTK)
Tanulmányi alelnök: Vedres Szabolcs (GTK)
Pályázatokért felelős alelnök: Mészáros Dorottya (TTK)
Külügyi alelnök: Boros Réka Judit (GTK)
Tudományos alelnök: Glück Krisztina (TTK)
Esélyegyenlőségi referens: Szaniszló Zita (TÓK)
Rendezvényekért felelős referens: Nagy Ágnes (ÁJK)
Tanárképzési referens: Széchényi Ágnes Virág (PPK, TTK)
Sportügyi referens: Csorba Lili Mária (BTK)
Informatikai referens: Kovács Zoltán Gábor (IK)
ELTE Press főszerkesztő: Óházy Bálint (BTK).
További újdonság az EHÖK működésében, hogy még a leköszönő elnökség vezetése alatt, június közepén döntöttek a szombathelyi Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) helyi hallgatói képviseletének integrálásáról, amely így 2025 szeptemberétől az ELTE HÖK 11. részönkormányzataként működik tovább. Az ELTE HÖK alapszabályának módosításával a szombathelyi hallgatói képviselet teljes körű, szenátusi képviseleti jogot és részvételi lehetőséget kapott a HÖK különböző döntéshozó szerveiben.
Fotó: ELTE Online