„Az a jó kérdés, amire nem tudok válaszolni”

Mit jelent Önnek ez az elismerés?
Az indoklás szerint az addikciós viselkedéssel kapcsolatos kutatásaimért, azok eredményeinek a függő betegek kezelésében történő alkalmazásért, valamint oktatói, innovatív tudományos és igényes ellátás-szervező tevékenységem elismeréseként kaptam a kitüntetést. Számomra ez a kitüntetés a sokszor szakmailag és szakpolitikailag alulértékelt hazai addiktológia állami megbecsülését fejezi ki. Az elmúlt mintegy 40 évben számos kollégával, tanítvánnyal, szerhasználó és felépülő klienssel dolgoztam együtt. A kitüntetés ezt a multiprofesszionális együttműködést, a kliensekkel folyó közös munkát is díjazza.

Oktatási-kutatási munkájában ötvözi a klinikai orvostudományokat és a pszichológiatudományt. Hogyan segíti egymást a két terület?
Valóban, a pszichiátriai-addiktológiai, a pszichológiai és a társadalmi kérdések iránti érdeklődésem egymást egészítik ki. 10 évig oktattam a devianciákról a deviancia szakirányon a Társadalomtudományi Karon, és addiktológiai konzultációt is tartok mint célzott tanácsadást: 20 éve már, hogy ennek képzési felelőse vagyok a Semmelweis Egyetemen. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancián - amelynek egyik alapítója és szakmai igazgatója vagyok - a gyakorlatban alkalmazzuk ezt a módszert. A Kék Pont jó példa arra, hogyan lehet egyszerre a pszichiátria, a pszichológia, a szociológia és a szociális munka területéről érkező szakemberekkel, szerhasználókkal, felépülő függőkkel, önkéntesekkel együttműködni. A drogfogyasztók iránti érdeklődéssel indultam orvosi pályámon, amit az MTA Pszichológiai Intézetében kutatóként folytattam. Közel 30 évig dolgoztam itt, majd az ELTE Pszichológia Intézetébe kerültem. A Kvalitatív Pszichológia Kutatócsoport az, ahol oktatóként és kutatóként foglalkozhatom ezzel a témával. Pszichológiai és pszichiátriai–addiktológiai munkám számára ideális ez a közeg.

Mit tart a legérdekesebbnek a munkájában?
Sokféle szakmai hátterű, előéletű szakemberrel és érintettel dolgozom együtt.

Kihívást jelent a szakmaközi diskurzus, egy-egy szakma kérdésfelvetésének megértése.

Számomra az utóbbi évek egyik legérdekesebb vállalkozása a kvalitatív kutatások megértése volt a fenomenológiai filozófia nézőpontjából. A hallgatókkal végzett munka is állandó kihívás; azt szoktam mondani, az a jó kérdés, amire nem tudok válaszolni. Utána kell néznem, ami roppant élvezetes és tanulságos.

Mivel foglalkozik jelenleg?
Kvalitatív pszichológiai módszerek alkalmazásával foglalkozom a Kvalitatív Pszichológia Kutatócsoportban. A kvalitatív módszerekben nem a „kvalitatív” a közös, hanem a világról és az emberről kialakított kép és a tudás megszerezhetőségének kérdése. Ha kvalitatív módszert választunk, egy episztemológiai kérdést akarunk megválaszolni. Ma inkább ezzel az episztemológiai kíváncsisággal jellemezhetők a kvalitatív módszerek, és nem az adatfelvétel és elemzés „kvalitatív” módjával. A szakirodalomban ez új kutatási kérdések, új kutatási irányok kijelölését is lehetővé tette, kutatási módszerkombinációk alkalmazásával, például többféle kvalitatív módszer egyidejű használata, vagy kvalitatív és kvantitatív módszerek kombinálása. A magunk lehetőségei között igyekszünk ezeket a módszereket alkalmazni az oktatás és a kutatás területén.

A jelenlegi munkáimból két kutatási programot emelnék ki. Az egyik az interpretatív fenomenológiai analízis alkalmazása. Ez egy kvalitatív pszichológiai módszer, amellyel a PhD hallgatóimmal az utóbbi években több témát is vizsgáltunk. A módszer az élmény- és az identitásszerveződés feltárására alkalmas: például szerfüggőségből felépülő tapasztalati szakértőknél, új pszichoaktív anyagokat használóknál és hosszútávon gondozott pszichiátriai betegeknél, nemzetközi migrációban érintett hallgatóknál. A pszichológia és pszichiátria iránti vonzódásom megélésére nagyon jól használható ez a megközelítés.

A másik kutatási programban vidéki és városi szegregátumokban élők új pszichoaktívszer-használatával foglalkozunk. Ezeken a telepeken az utóbbi években söpörtek végig ezek az anyagok. Használatuk beleillik az itt élők személyes túlélési stratégiáiba, amelyekkel a mélyszegénységet és a reménytelenséget próbálják elviselni.

Kialakul a jelenorientáció csapdája: a túlélés az erőforrások hatékony felhasználására szólít fel.

Ez itt gazdaságos döntés: a jelent részesíti előnyben, hiszen a jövő kiszámíthatatlan, talán el sem érkezik. A jövőre tervezés és a felhalmozás hiánya ugyanakkor tovább erősíti a jelenorientációt. Ebbe a folyamatba illeszkedik az új pszichoaktív szerek használata. Az a kérdés foglalkoztat bennünket, hogy ezt a csapdahelyzetet hogyan lehet feloldani. Nemcsak reménytelennek tűnő pszichológiai folyamatokról van szó, hanem társadalmi változást sürgető tragikus jelenségekről is.

Mik a tervei a közeljövőben?
Szeretnék a pszichológus hallgatókkal olyan készségeken dolgozni, amelyek a későbbi praxisuk során használhatók lesznek. Szerencsére érdeklődésük, szemléletük, kooperációs készségük megkönnyíti ezt. A kvalitatív módszerek, különösen az idiográfikus megközelítések, jó tapasztalatot jelentenek a pszichológusi pálya számára. Itt, a Pszichológiai Intézetben kezdtem el több doktori hallgatóval közösen dolgozni. Most éppen a nemzetközi kapcsolataink fejlesztése van napirenden.

Forrás: ELTE PPK