„Az a jó kérdés, amire nem tudok válaszolni”

2019.04.17.
„Az a jó kérdés, amire nem tudok válaszolni”
Idén március 15-e alkalmából az ország érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Rácz József egyetemi tanár, a PPK Pszichológiai Tanácsadás Tanszék vezetője Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést kapott. Ennek kapcsán kérdeztük jelenlegi kutatásairól és jövőbeni terveiről. 

Mit jelent Önnek ez az elismerés?
Az indoklás szerint az addikciós viselkedéssel kapcsolatos kutatásaimért, azok eredményeinek a függő betegek kezelésében történő alkalmazásért, valamint oktatói, innovatív tudományos és igényes ellátás-szervező tevékenységem elismeréseként kaptam a kitüntetést. Számomra ez a kitüntetés a sokszor szakmailag és szakpolitikailag alulértékelt hazai addiktológia állami megbecsülését fejezi ki. Az elmúlt mintegy 40 évben számos kollégával, tanítvánnyal, szerhasználó és felépülő klienssel dolgoztam együtt. A kitüntetés ezt a multiprofesszionális együttműködést, a kliensekkel folyó közös munkát is díjazza.

Oktatási-kutatási munkájában ötvözi a klinikai orvostudományokat és a pszichológiatudományt. Hogyan segíti egymást a két terület?
Valóban, a pszichiátriai-addiktológiai, a pszichológiai és a társadalmi kérdések iránti érdeklődésem egymást egészítik ki. 10 évig oktattam a devianciákról a deviancia szakirányon a Társadalomtudományi Karon, és addiktológiai konzultációt is tartok mint célzott tanácsadást: 20 éve már, hogy ennek képzési felelőse vagyok a Semmelweis Egyetemen. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancián - amelynek egyik alapítója és szakmai igazgatója vagyok - a gyakorlatban alkalmazzuk ezt a módszert. A Kék Pont jó példa arra, hogyan lehet egyszerre a pszichiátria, a pszichológia, a szociológia és a szociális munka területéről érkező szakemberekkel, szerhasználókkal, felépülő függőkkel, önkéntesekkel együttműködni. A drogfogyasztók iránti érdeklődéssel indultam orvosi pályámon, amit az MTA Pszichológiai Intézetében kutatóként folytattam. Közel 30 évig dolgoztam itt, majd az ELTE Pszichológia Intézetébe kerültem. A Kvalitatív Pszichológia Kutatócsoport az, ahol oktatóként és kutatóként foglalkozhatom ezzel a témával. Pszichológiai és pszichiátriai–addiktológiai munkám számára ideális ez a közeg.

Mit tart a legérdekesebbnek a munkájában?
Sokféle szakmai hátterű, előéletű szakemberrel és érintettel dolgozom együtt.

Kihívást jelent a szakmaközi diskurzus, egy-egy szakma kérdésfelvetésének megértése.

Számomra az utóbbi évek egyik legérdekesebb vállalkozása a kvalitatív kutatások megértése volt a fenomenológiai filozófia nézőpontjából. A hallgatókkal végzett munka is állandó kihívás; azt szoktam mondani, az a jó kérdés, amire nem tudok válaszolni. Utána kell néznem, ami roppant élvezetes és tanulságos.

Mivel foglalkozik jelenleg?
Kvalitatív pszichológiai módszerek alkalmazásával foglalkozom a Kvalitatív Pszichológia Kutatócsoportban. A kvalitatív módszerekben nem a „kvalitatív” a közös, hanem a világról és az emberről kialakított kép és a tudás megszerezhetőségének kérdése. Ha kvalitatív módszert választunk, egy episztemológiai kérdést akarunk megválaszolni. Ma inkább ezzel az episztemológiai kíváncsisággal jellemezhetők a kvalitatív módszerek, és nem az adatfelvétel és elemzés „kvalitatív” módjával. A szakirodalomban ez új kutatási kérdések, új kutatási irányok kijelölését is lehetővé tette, kutatási módszerkombinációk alkalmazásával, például többféle kvalitatív módszer egyidejű használata, vagy kvalitatív és kvantitatív módszerek kombinálása. A magunk lehetőségei között igyekszünk ezeket a módszereket alkalmazni az oktatás és a kutatás területén.

A jelenlegi munkáimból két kutatási programot emelnék ki. Az egyik az interpretatív fenomenológiai analízis alkalmazása. Ez egy kvalitatív pszichológiai módszer, amellyel a PhD hallgatóimmal az utóbbi években több témát is vizsgáltunk. A módszer az élmény- és az identitásszerveződés feltárására alkalmas: például szerfüggőségből felépülő tapasztalati szakértőknél, új pszichoaktív anyagokat használóknál és hosszútávon gondozott pszichiátriai betegeknél, nemzetközi migrációban érintett hallgatóknál. A pszichológia és pszichiátria iránti vonzódásom megélésére nagyon jól használható ez a megközelítés.

A másik kutatási programban vidéki és városi szegregátumokban élők új pszichoaktívszer-használatával foglalkozunk. Ezeken a telepeken az utóbbi években söpörtek végig ezek az anyagok. Használatuk beleillik az itt élők személyes túlélési stratégiáiba, amelyekkel a mélyszegénységet és a reménytelenséget próbálják elviselni.

Kialakul a jelenorientáció csapdája: a túlélés az erőforrások hatékony felhasználására szólít fel.

Ez itt gazdaságos döntés: a jelent részesíti előnyben, hiszen a jövő kiszámíthatatlan, talán el sem érkezik. A jövőre tervezés és a felhalmozás hiánya ugyanakkor tovább erősíti a jelenorientációt. Ebbe a folyamatba illeszkedik az új pszichoaktív szerek használata. Az a kérdés foglalkoztat bennünket, hogy ezt a csapdahelyzetet hogyan lehet feloldani. Nemcsak reménytelennek tűnő pszichológiai folyamatokról van szó, hanem társadalmi változást sürgető tragikus jelenségekről is.

Mik a tervei a közeljövőben?
Szeretnék a pszichológus hallgatókkal olyan készségeken dolgozni, amelyek a későbbi praxisuk során használhatók lesznek. Szerencsére érdeklődésük, szemléletük, kooperációs készségük megkönnyíti ezt. A kvalitatív módszerek, különösen az idiográfikus megközelítések, jó tapasztalatot jelentenek a pszichológusi pálya számára. Itt, a Pszichológiai Intézetben kezdtem el több doktori hallgatóval közösen dolgozni. Most éppen a nemzetközi kapcsolataink fejlesztése van napirenden.

Forrás: ELTE PPK