Az Aquinói Szent Tamás Közéleti Akadémia felhívása

Az Aquinói Szent Tamás Közéleti Akadémia hagyományteremtő céllal idén másodszor hirdeti meg szakkollégiumi képzését. A képzés célja, hogy erősítse a keresztény hitet és elkötelezettséget, a magyar önbecsülést és hazaszeretetet, valamint a közjóért felelősséget vállaló magatartást a keresztény fiatalokban.
A Piliscsabai Lazarista Kollégiumban megrendezett bentlakásos program háromhetes modulokból áll. A hallgatók többek között tanulnak történelmet, irodalmat, erényetikát, hallgatnak rendszerelméletet, gazdaságtant és politológiát, és bepillantást nyernek a műszaki és természettudományok, a képzőművészet, valamint a média és kommunikáció világába is. A program fontos része az idegen nyelvtudás fejlesztése is.
A hallgatók a közös foglalkozásokon túl kulturális, sport- és közösségi programokon vesznek részt, szakemberek támogatásával fejlesztik önismeretüket és közösségi kompetenciáikat.
Az akadémia idei programja 2020. augusztus 21-én indul, és 2021. június végéig tart. Felelőse Osztie Zoltán, a Budapesti Belvárosi főplébánia plébánosa, az Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület elnöke.
A részvétel ingyenes, a felvett hallgatók ösztöndíjat kapnak.
A programra önéletrajz, motivációs levél és egyházi vagy közéleti szereplő ajánlásának beküldésével jelentkezhetnek azok a 20–30 év közötti fiatalok, akik már megkezdték vagy befejezték egyetemi tanulmányaikat, és megfelelnek a feltételeknek.
Jelentkezési határidő: 2020. április 15.