Az arany markában

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapítvány által támogatott, a magyarság történelmének jelentős helyszíneihez, személyeihez, eseményeihez kapcsolódó konferenciák célja, hogy lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára kutatói készségeik fejlesztéséhez, illetve erősítse a tudományos kapcsolatrendszereket a Kárpát-medencében.
A pályázatra olyan Kárpát-medencei magyar főiskolai, egyetemi hallgatók és doktoranduszok jelentkezését várják, akik tudományos területen is szeretnék kipróbálni magukat. A jelentkezőknek előszőr a választott témakör rövid összefoglalóját (kutatási terv) kell benyújtaniuk, majd pozitív elbírálás esetén ezt tanulmány formájában kidolgozniuk. A zsűri döntése alapján legjobbnak ítélt tanulmányokat szerzőik a lakiteleki Népfőiskolán megrendezendő konferencián tudományos előadás formájában is bemutathatják, a pályázat dobogós helyezettjei 250 ezer, 150 ezer, illetve 50 ezer forintos pénzjutalomban részesülnek.
A választható témakörök:
- Az Erdélyi-középhegység geográfiája
- Verespatak a római korban
- Magyarország nemesfém-bányászata a középkorban
- Verespatak ásvány- és földtanának kutatói (egy kutatói életmű bemutatása):
- Müller Ferenc József (1742-1825)
- Koch Antal (1843-1927)
- Szabó József (1822-1894)
- Pálfy Mór (1871-1930)
- Profit kontra örökségvédelem. Kísérletek a verespataki aranybányászat feltámasztására a 21. században
- Verespatak építészeti öröksége
- Egy elrettentő példa: a tiszai cianidszennyezés
A tervezett tanulmány tartalmi összefoglalóját 2022. július 10-ig kell beküldeni e-mailben, PDF formátumban. A pályamunkákkal kapcsolatos formai és tartalmi követelményekről a pályázati kiírásban olvashat részletesen.
További információ: Kőfalvi Tamás (e-mail)