Az Egyetem a városért

2018.08.01.
Az Egyetem a városért
A városvezetést támogatva az ELTE Savaria Egyetemi Központ is sokat tesz azért, hogy Szombathely ne csak élhető, hanem vonzó régiós centrum lehessen. Az egyetem idén nyáron egyebek mellett az irodalmi élményre épülő Bloomsday-t tette emlékezetesebbé, és a nyár végi Savaria Történelmi Karneválon vállalt aktív szerepet.

Kiállításokkal, koncertekkel, útvonalpecsételéssel elevenítik fel James Joyce Ulysses című regényét a szombathelyiek minden év június 16-án, azon a napon, amelyiken a regény játszódik. Az első Bloomsday-t a regénybeli események 50. évfordulóján tartották 1954-ben Dublinban, a regény színhelyén, és azóta a világ számos részén megemlékeznek erről a napról. Joyce magyar rajongói a kilencvenes években kezdeményezték, hogy a különleges irodalmi élmény nemzetközi ünneplésébe a város is kapcsolódjon be. Az apropót az adta, hogy a regény egyik főszereplője, Leopold Bloom apja, Rudolph Virág innen, Szombathelyről vándorolt ki.

1997 óta Szombathelyen a Főtér 40–41. szám alatt felavatott Blum-ház szolgál a rendezvények helyszínéül: a helytörténészek szerint ugyanis az 1800-as évek derekán élt itt egy Blum-család, ennek leszármazottja volt az a bizonyos Virág Lipót, aki James Joyce-szal Triesztben került kapcsolatba. Az immár hagyománnyá vált kortárs művészeti ünnep 1994-ben indult útjára, és mára kiterjedt a város egészére. Alapítói már nem vesznek részt a szervezésben, de a város mellett az ELTE SEK sokat tesz azért, hogy a nap igazán különleges legyen: idén például

a Művészeti Intézet tanárainak és hallgatóinak munkáiból rendeztek szabadtéri kiállítást.

Fotó: Nyugat/Vágvölgyi Bálint

A nyár végén fáklyás történelmi felvonulással, látványos fesztiválprogramokkal, művészeti és színházi produkciókkal, komoly- és könnyűzenei koncertekkel várják a közönséget Szombathelyen. Mottója szerint az idei, 19. Savaria Történelmi Karneválon augusztus 23. és 26. között  "a 2000 éves város múltja találkozik a jelen összművészetével".

Lesznek várostörténeti kiállítások, az Iseumban Mágia, csillagászat a római korban címmel nyitnak időszaki kiállítást, ahol számos, eddig még be nem mutatott istenszobrocska mellett a Fő téren feltárt, Vénuszt ábrázoló márvány torzó is látható lesz. Az Iseum előtti piazettán alakítják ki a Múzsák kertjét római tabernával és gyermekfoglalkoztatókkal, a Történelmi Témaparkban pedig hagyományőrző csoportok bemutatói elevenítik fel a múltat.

Igazi kuriózum lesz a pénteki napra tervezett fizikai kísérletsorozat,

amely az ELTE Fizika Tanszékének közreműködésével látványosan bizonyítja a világunkat működtető tudományos felfedezéseket.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központnak standja is lesz a történelmi karneválon: a megújult Berzsenyi téren, az anyaintézmény épülete előtt. Építőjátékokkal, kvízzel, keresztrejtvényekkel, totókkal, speciális turistakalauzzal, különleges mérésekkel, erőprogramokkal, kisfilmekkel várják az érdeklődőket, akik azt is megtudhatják, mivel és hogyan játszanak a kutatók.