Az Egyetem újra megnyitja kapuit

2018.10.08.
Az Egyetem újra megnyitja kapuit
Az Egyetem megnyitja kapuit rendezvény keretén belül az érdeklődők az Egyetem nagy múltra visszatekintő épületeinek, helyszíneinek történetét és rejtett kincseit ismerhetik meg. Idén első alkalommal az ELTE Egyetemi Könyvtárba látogattunk október 4-én.

A jelenlévő alumnusokat Gyalai Zsófia, az Alumni Központ munkatársa köszöntötte, majd átadta a szót Sutóczki Kingának, akinek előadásában meghallgattuk a könyvtár történetét. A műkincstár megtekintését követően a személyi hagyatékok tárlatát is bejártuk Csik Tamás vezetésével. A kiállítás Fejér Lipót, Méhely Lajos, Pais Dezső és Szandtner Pál, híres ELTE tudósok dokumentumait tartalmazza. A látogatás következő állomásán Balogh Ildikó közreműködésével az Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvkülönlegességei is előkerültek. A bemutató keretében megvizsgálhattunk egy mikrokönyvet, egy ázsiai botanikai könyvet, az archívum legnagyobb könyvét, illetve a könyvtár legértékesebb kötetét, egy asztrológiai könyvet. A vezetés a restaurátori műhelyben ért véget, ahol Szalaváry Miklós elmondta, milyen fontos a kémiai roncsolódásnak indult könyvek helyreállítása, illetve hogy a folyamat roppant figyelem- és időigényes tevékenység. A műhelylátogatás során izgalmas beszélgetés kerekedett a restaurátori munka körül. 

Ezúton is köszönjük a könyvtár minden munkatársának az esemény támogatását. 

Előadássorozatunk következő állomásának részleteivel hamarosan jelentkezünk. 

Egyetem megnyitja kapuit

ELTE Alumni
Facebook

Egyetem megnyitja kapuit: Egyetemi Könyvtár

Egyetem megnyitja kapuit: Egyetemi Könyvtár

0

/

0

0

/

0