Az ELTE ÁJK a Consilium Peritorumon

Múlt nélkül nincs jövő – emlékeztette az újonnan kinevezett bírák, bírósági titkárok és fogalmazók hagyományos gyűlésének résztvevőit az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Handó Tünde a háromszáz fős hallgatóság előtt arról beszélt, milyen fontos a hagyományápolás és a bíróságtörténeti emlékek kutatása.
Az eseményen Mailáth György országbíróra is emlékeztek. Az ELTE ÁJK Perjátszó Köre „Fiat Iustitia”. Majláth György gyilkosainak pere címmel mutatott be perjátékot a résztvevőknek, Mezey Barna professzor, a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék vezetője pedig a magyar igazságszolgáltatás szervezetének átalakításáról tartott előadást, tekintettel Majláth György szerepére a reformok alakításában.
A Consilium Peritorum-on adja át az OBH elnöke minden évben a Mailáth György Tudományos Pályázat díjait is. Az országbíró emlékére 2014 óta hirdetnek meg pályázatot, melyen joghallgatói és bírósági tagozatban, ezeken belül pedig polgári jogi, büntetőjogi, közigazgatási-munkaügyi és európai jogi, valamint bírósági általános igazgatási szekciókban lehet indulni. Idén négy szekcióban 58 pályázó 66 dolgozatot adott be a felhívásra. A legnépszerűbb témák közé tartozott a kártalanítás, a teljesítménymenedzsment és a panasznap intézményének megújítása: az Ügyfélsegítő elindítása.
Az ELTE-s pályázók közül Kovács Andrea A közösségi média jogi minősítésének lehetőségei című dolgozatával joghallgatói tagozaton, polgári jogi szekcióban II. helyezést nyert el. A pályamű témavezetője Gosztonyi Gergely adjunktus volt.
Forrás: ELTE ÁJK