Az ELTE az EFOTT-on
Több mint 200 fellépővel, július 9–15. között rendezték meg az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját, közkeletű nevét az EFOTT-ot. Az 1976 óta létező rendezvény – melynek házigazdája idén a Semmelweis Egyetem volt – látogatói csúcsot döntött, a hét során összesen csaknem 120 ezren buliztak a Velencei-tó partján.
Az ELTE az Egyetemek Udvarán állította fel sátrát, amelyet a héten több százan látogattak meg, hogy az esti koncertek előtt kitöltsék az egyetem múltjával és jelenével kapcsolatos kérdésekből összeállított kvízt, vagy kipróbálják szókerekes játékunkat. Az utolsó napon voltak olyan látogatók, akik karaoke-előadásra is vállalkoztak az ELTE-s ajándéktárgyakért. Az ELTE Hallgatói Önkormányzat és a Kommunikációs Igazgatóság által szervezett kitelepülés igazi találkozási pontként működött volt, jelenlegi és leendő hallgatóink számára.
A 2020-as fesztivál házigazda egyeteméről várhatóan a jövő év elején születik döntés.
ELTE@EFOTT 2019
ELTE@EFOTT 2019
0
/
0
0
/
0