Az ELTE is hozzájárult a diákolimpia magyar sikereihez

2024.03.07.
Az ELTE is hozzájárult a diákolimpia magyar sikereihez
A köznevelésért felelős államtitkár ELTE-s oktatóknak, hallgatóknak és tagintézményeknek adott át állami elismeréseket a tavalyi eredményekért.

A középiskolások számára rendezett nemzetközi tudományos diákolimpiák több mint 50 éves múltra tekintenek vissza. A rangos rendezvénysorozat keretében a diákok évről évre számos tudományágban mérhetik össze tudásukat. Rendeznek versenyeket többek között matematikából, fizikából, földrajzból, kémiából, informatikából, filozófiából, sőt még csillagászatból is.

Az ELTE Természettudományi Kar és az ELTE Informatikai Kar oktatói és hallgatói, valamint az egyetem gyakorlóiskolái közül az Apáczai, a Bolyai, a Radnóti és a Trefort tanárai és diákjai 2023-ban is jó eredményeket értek el a diákolimpiai versenyeken. Ezáltal az egyetem is hozzájárult ahhoz, hogy a diákolimpiák történetében tavaly szerepeltek a legsikeresebben a magyar fiatalok.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár február végén ünnepélyes keretek között elismeréseket adott át megmérettetéseken sikeresen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak. Az államtitkár elmondta: a fiatalok tavaly 36 diákolimpiai érmet szereztek, ebből 4 arany-, 14 ezüst- és 17 bronzérem volt, valamint csapatban is szereztek egy bronzérmet. Emellett a nemzetközi tanulmányi versenyekről további 11 érmet hoztak el a kiemelkedő tudású magyar fiatalok. Maruzsa Zoltán méltatta a csapatvezetők, felkészítők és támogatók munkáját, hiszen nekik köszönhető a tudás iránti igény felkeltése, az egymásra épülő ismeretek rendszerbe foglalása, átadása, az abban való tudományos elmélyülés.

Miniszterelnöki elismerésben részesült:

  • Dr. Kovács József, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium tudományos főmunkatársa a csillagászati és asztrofizikai csapat felkészítéséért
  • Dr. Horváth Gyula, az ELTE Informatikai Kar címzetes egyetemi docense az informatikai csapat felkészítéséért
  • Bende Imre, az ELTE Informatikai Kar egyetemi tanársegéd doktorandusza a közép-európai informatikai csapat felkészítéséért
  • Erdősné Dr. Németh Ágnes, az ELTE Informatikai Kar egyetemi adjunktusa, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság alelnöke az informatikai és közép-európai informatikai felkészítéséért
  • Dr. Magyarfalvi Gábor, az ELTE TTK Kémiai Intézet egyetemi adjunktusa a kémiai csapat felkészítéséért

Miniszteri elismerő oklevélben részesült:

  • Erdősné Dr. Németh Ágnes, az ELTE Informatikai Kar egyetemi adjunktusa, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság alelnöke az informatikai csapat felkészítéséért
  • Gyimesi Péter, az ELTE Természettudományi Kar hallgatója, egykori diákolimpikon az informatikai és a közép-európai informatikai csapat tagjainak felkészítéséért
  • Nikházy László, az ELTE Informatikai Kar tanársegédje az informatikai és közép-európai informatikai és az informatikai csapat felkészítéséért
  • Mándics Dezső Gábor, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezetőtanára a biológiai csapat tagjainak felkészítéséért
  • Dr. Siposs András László, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium nyugalmazott óraadó vezetőtanára a csillagászati és asztrofizikai csapat tagjainak felkészítéséért
  • Boronkai-Horváth Zsófia Ingrid, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium vezetőtanára a földrajzi csapat tagjainak felkészítéséért
  • Dobre Norbert, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára az informatikai csapat tagjainak felkészítéséért
  • Sebő Péter, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium tanára a kémiai csapat tagjainak felkészítéséért
  • Villányi Attila, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium óraadó tanára a kémiai csapat tagjainak felkészítéséért
  • az ELTE Informatikai Kar (az oklevelet Dr. Horváth Zoltán, az Informatikatudományi Intézet igazgatója vette át)
  • az ELTE TTK Kémiai Intézet (az oklevelet Dr. Szalay Péter, a Professzori Tanács elnöke vette át)
  • az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont (az oklevelet Dr. Kovács József, a kutatóközpont tudományos főmunkatársa vette át)

Miniszterelnöki Ösztöndíj elismerésben részesült:

  • Schmercz Blanka, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium volt tanulója csillagászati és asztrofizikai bronzérme elismeréséül
  • Németh Marcell, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója informatikai bronzérme elismeréséül
  • Hegedűs Júlia, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium tanulója nyelvészeti csoportbronzérme elismeréséül
  • Szombat Nándor, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium volt tanulója biológiai ezüstérme elismeréséül
  • Nemeskéri Dániel, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium volt tanulója kémiai ezüstérme elismeréséül
  • Papp Marcell Imre, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium volt tanulója kémiai ezüstérme elismeréséül
  • Bérczy Barna, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium volt tanulója földrajzi aranyérme elismeréséül

Forrás: kormany.hu