Az ELTE-n jártak a Nemzeti Népegészségügyi Központ szűrőbuszai

2022.09.20.
Az ELTE-n jártak a Nemzeti Népegészségügyi Központ szűrőbuszai
A mobil vizsgálóbuszok először érkeztek felsőoktatási intézménybe: többek között vércukorméréssel, csontsűrűségméréssel, szájüregi szűréssel, kardiológiai, neurológiai és bőrgyógyászati vizsgálattal, valamint életmód-tanácsadással várták az egyetem dolgozóit.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek több mint négyezer munkavállalója van. Az egyetemen évek óta zajlik a dolgozók egészségmegőrzésére fókuszáló program, amelynek kiemelt eseménye a tanév kezdetén szervezett Dolgozói Egészség- és Sportnap.

A rendezvényen a sport- és szabadidős programok mellett nagy hangsúlyt fektetnek a dolgozók térítésmentes egészségügyi szűrésére is. A lágymányosi campuson két napon keresztül zajlik a program, a szűrőbuszok szolgáltatásait több mint 200 egyetemi dolgozó veheti igénybe.

„Nagyon fontos, hogy számos, dolgozóink egészségmegőrzését támogató szűrés egyidőben elérhető. Örülünk az együttműködésnek, bízunk benne, hogy a sikeres kezdeményezés a későbbiekben is folytatódhat” – hangsúlyozta Kassa Gabriella, a Dolgozói Egészség- és Sportnapot szervező ELTE Karrierközpont osztályvezetője.

„Az érdeklődők a szűrőbuszok nyújtotta széleskörű vizsgálatokkal és hozzáértő egészségügyi szakemberekkel találkozhatnak, akik minden létező segítséget megadnak annak érdekében, hogy még időben fény derüljön egy esetleges betegség kialakulására” – tette hozzá Bertókné Tamás Renáta, az NNK Szűrésirányítási Főosztály vezetője.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ 2018-ban indult, „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat!” programjának célja a prevenció és az egészségtudatosság erősítése.