Az ELTE oktatója az Emirátusokban
Az ELTE Informatikai Karának oktatója az arab egyetem Földrajzi és Várostervezési Tanszék vezetője, Naeema Al Hosani meghívására érkezett az intézménybe, ahol megtekintette az egyetemi hallgatók kutatási projektjeit bemutató GIS Day kiállítást, majd előadást tartott az általános és középiskolai földrajzoktatásban hasznosítható webalapú térképszolgáltatásról. A szakemberek a két tanszék közötti további közreműködési lehetőségeket is áttekintették a kapcsolat mélyítése céljából.
Reyes Nunez José Jesús a szakmai program részeként Abu Dhabiba is ellátogatott, ahol a város polgármesteri hivatalában működő SDI (Spatial Data Infrastructure) osztály vezetője mutatta be az elmúlt évek fejlesztéseit. Az egyetemi docens találkozott az Oktatási és Ismereti Minisztériumhoz tartozó Tervezési és Stratégiai Iroda vezetőjével is. A beszélgetés során lehetősége volt megismerni, hogyan alkalmazzák a geoinformatikát az oktatáshoz kapcsolódó statisztikák elemzésére, valamint a vendéglátók azt is bemutatták, hogyan vezetik majd be a geoinformatika oktatását a középiskolákban.