Az ELTE örökségéből: kacsacsőrű emlős
A zoológusok a kacsacsőrű emlőst (Ornithorhynchus anatinus) 1798-ban ismerték meg, miután Új-Dél-Wales kormányzója egy példányt (valójában egy bőrt) Angliába küldött. A tudósok egy része szándékos megtévesztést gyanított a hódra emlékeztető farok, a vidráéhoz hasonló tömött bunda és főként a szájat alkotó, csőrre emlékeztető lapos szaruképződmények miatt – meséli Török Júlia Katalin, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék adjunktusa.
Gyanakvásukat a további példányok tanulmányozása során tanácstalanság váltotta fel. A Linné által alkotott rendszerbe ugyanis sehogyan sem illeszkedett a furcsa jövevény: prémje alapján emlősnek tűnt, azonban kloákája volt, mint a hüllőknek, ráadásul csőre, amely a madarakra utalt. Testfelépítésének behatóbb tanulmányozása során kiderült, hogy vannak tejmirigyei, így utódait tejjel táplálja. Ugyanakkor a belső ivarszervek és a kloáka miatt a tojásrakás tűnt valószínűnek. Mivel a szaporodás e két módja összeegyeztethetetlennek látdzott, a kor jeles anatómusait megosztotta a téma.
Évtizedek múltán, 1884-ben a bizonyító erejű megfigyelésről egy fiatal skót zoológus négyszavas táviratban számolt be: „Monotremes oviparous, ovum meroblastic.” Ezzel bizonyossá vált, hogy a kacsacsőrű emlős valóban tojásrakó, és a pete barázdálódása a hüllőknél és madaraknál ismert módon történik.
Az ELTE gyűjteményének egyik példánya még a fentiek ismerete előtt, 1872-ben került beszerzésre a londoni Edward Gerrard és Fiai cégtől, Európa egyik legjelesebb preparátorműhelyéből. A másik példány eredetéről csak annyit tudunk, hogy az orvoskar tanulógyűjteményéből került át az akkor még a bölcsészkarhoz tartozó Állatrendszertani Intézetbe 1939-ben, miután az orvoskaron megszűnt az általános állattan oktatása.
Az ELTE Természetrajzi Múzeum Biológiai és Őslénytani Kiállításának egésztest-készítményei az állati sokféleséget mutatják be. Áttekintést adnak az állatvilág nagy csoportjairól, a távoli tájak egzotikus élőlényeitől a közvetlen környezetünkben élő fajokig. A kiállított példányok egy része mára féltett ritkaság lett elterjedési területén, a kacsacsőrű emlős például Ausztráliában és Tasmániában természetvédelmi oltalom alatt áll.