Az ELTE-re látogatott a koreai nagykövet

2021.02.12.
Az ELTE-re látogatott a koreai nagykövet
A Dél-Koreai Köztársaság újonnan kinevezett magyarországi nagykövete, Chul-min Park 2021. február 9-én bemutatkozó látogatást tett Borhy Lászlónál, az ELTE rektoránál.

A találkozón jelen volt Dangkweon Lee, a Koreai Kulturális Központ igazgatója és Hamar Imre nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes is.

A megbeszélés során szó esett az ELTE folyamatosan bővülő, aktív koreai kapcsolatairól, a nemrégiben felavatott Koreai Könyvtárról, valamint az ELTE Koreai Tanszékének munkájáról és képzéseiről. Hamar Imre a Távol-Keleti Intézet igazgatójaként beszámolt a koreai mesterképzés megújításának terveiről, melyek szerint a képzésben a jövőben kiemelt hangsúlyt fektetnek rá, hogy olyan nagytudású szakembereket képezzenek, akik Magyarországon működő nagyszámú koreai vállalat megbecsült munkatársai lehetnek. A hallgatók számára nagyon jó lehetőség, ha ezeknél a vállalatoknál végezhetik szakmai gyakorlatukat.

Chul-min Park nagykövet úr támogatásáról biztosította az Egyetemet mind a vállalatokkal való kommunikáció és kapcsolatok, mind a Koreai Könyvtár bővítése, mind pedig a felsőoktatási intézményekkel való kapcsolatépítés terén.

A rektori egyeztetést követően Nagykövet úr felkereste a Koreai Tanszéket a Bölcsészettudományi Karon, ahol Mecsi Beatrix tanszékvezető asszonnyal találkozott.