Az ELTE-re látogatott az angolai külügyminiszter

2024.06.05.
Az ELTE-re látogatott az angolai külügyminiszter
A dél-afrikai állam a a Stipendium Hungaricum-ösztöndíjasok mellett önköltséges hallgatókat is küldene Magyarországra, különösen a matematika, kémia és fizika területekre.

2024. június 4-én Téte António angolai külügyminiszter látogatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, a héttagú delegáció tagja volt José Filipe budapesti nagykövet és Maria Cuandina Tchilepa, a külügyi tárca európai igazgatóságának vezetője is, a küldöttséget Hamar Imre nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes fogadta.

A megbeszélésen a külügyminiszter üdvözölte, hogy az ELTE komoly erőfeszítéseket tesz afrikai felsőoktatási kapcsolatainak bővítése érdekében. Az ELTE-n jelenleg hét angolai hallgató tanul programtervező matematikus, gépészmérnök, illetve nyelvi előkészítő képzésen a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében. A külügyminiszter tolmácsolta kormánya szándékát, hogy rajtuk kívül jelentősebb számban jöjjenek önköltséges angolai diákok is az ELTE-re, leginkább a matematika, kémia és fizika területekre, az Angolai Köztársaságnak ugyanis nagy szüksége van e tárgyakat oktató tanárokra.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem jelenleg 17 afrikai ország 24 felsőoktatási intézményével ápol szerződéses kapcsolatot, köztük az Angola első elnökének nevét viselő luandai Agostinho Neto Egyetemmel, ahol az együttműködés keretében 2018-ban a bölcsészkar Portugál Nyelvi és Irodalmi Tanszékének oktatója is dolgozhatott.

Fotó: Végh Bence / ELTEOnline