Az ELTE Tudományos Tanácsának 2021-es pályázatai

2021.04.29.
Az ELTE Tudományos Tanácsának 2021-es pályázatai
Lektoráltatás, nemzetközi konferencia és online workshop szervezése: a támogatásokra egész évben folyamatosan lehet jelentkezni.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tudományos Tanácsa, mint az Egyetem kutatásifejlesztési-innovációs stratégiájának kialakításáért és megvalósításáért felelős testület, különösen fontosnak tartja az Egyetem nemzetközi láthatóságának növelését. Ezt inspirálandó 3 területen írt ki pályázatot a 2021-es évben.

Idegen nyelvű tanulmányok, könyvfejezetek, könyvek és konferenciakiadványok nyelvi lektoráltatásának támogatása

A támogatás olyan kéziratok idegen nyelvi lektorálására fordítható, amelyeket nemzetközileg jelentős, idegen nyelven megjelenő folyóiratban, konferenciakiadványban vagy kiadó által kíván a szerző közzétenni, de a nyelvi színvonal javítását szükségesnek találja.

Pályázni 2021. december 31-ig, illetve a rendelkezésre álló keret kimerüléséig lehet, a pályázatok benyújtása folyamatos.

Felhívás
Pályázati adatlap

Nemzetközi tudományos konferencia szervezésének támogatása

Nemzetközi konferenciának az olyan rendezvény tekinthető, mely idegen nyelven zajlik, valamint az előadók és a résztvevők jelentős részben külföldiek; a Tanács preferálja a több, különböző országból érkező külföldi résztvevők számára szervezett konferenciákat. Előnyt élveznek az olyan konferenciák, amelyek már sikeresen futó nemzetközi konferenciasorozatok keretei között kerülnek megrendezésre, illetve nemzetközi szervezet égisze alatt szerveződnek. A konferencia legkorábban 2021 őszén kerülhet sorra. A koronavírus-járvány miatt a kiíró javasolja, hogy a pályázó dolgozzon ki előzetes opciót arra az esetre, ha a járványhelyzet miatt mégis online formában kell megszervezni a tudományos konferenciát.

Pályázni 2021. december 31-ig, illetve a Tudományos Alap keretének kimerüléséig lehet, a pályázatok benyújtása folyamatos.

Felhívás
Pályázati adatlap

Online nemzetközi tudományos workshop szervezésének támogatására

Online nemzetközi workshopnak az olyan rendezvény tekinthető, amely idegen nyelven zajlik, valamint az előadók és a résztvevők jelentős részben külföldiek; a Tanács preferálja a több, különböző országból becsatlakozó külföldi résztvevők számára szervezett rendezvényeket. A Tudományos Tanács csak azokat az online workshopokat támogatja, amelyekből következően kiváló tudományos cikkekből álló folyóirat különszám (special issue) és/vagy magas hivatkozottságra számot tartó konferenciakötet születik tudományterületenként.

Pályázni 2021. december 31-ig, illetve a Tudományos Alap keretének kimerüléséig lehet, a pályázatok benyújtása folyamatos.

Felhívás
Pályázati adatlap