Az ELTE új ígéretes kutatói

2019.11.12.
Az ELTE új ígéretes kutatói
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tudományos Tanácsa ötödik alkalommal írta ki a negyven évnél fiatalabb kutatók elismerésére „Az ELTE ígéretes kutatója” pályázatot. A Tanács tudományterületenként egyet ítélt nyertesnek, az elismeréssel járó egymillió forintos jutalmat idén összesen nyolcan vehetik át.

A pályázat célja, hogy támogatásunkról biztosítsuk és további lelkes munkára ösztönözzük a fiatal, főbb tudományos eredményeiket az ELTE-n elért kutatóinkat, akik ígéretes tudományos kutatást folytatnak, és reményeink szerint Egyetemünk jövőjét testesítik meg. A nyertesek a „kutatómunka nagyköveteiként” az egész Egyetem előtt jó példával járnak, hiszen kiemelkedő tudományos eredményeik, nemzetközi jelentőségű publikációs tevékenységük mellett nagy hangsúlyt fektetnek a tudásátadásra is. Tudományterületük – és általában a tudományos életpálya – megszerettetése a jövő kutatóival az egyik legfontosabb küldetésük.

A pályázatok értékelése során fontos szempont volt az idegennyelvű publikációk mennyisége és minősége, továbbá a publikációkra adott hivatkozások száma, mivel a komoly tudományos szaklapokban megjelent cikkek nemcsak a magyar tudomány hírnevét erősítik, hanem az ELTE nemzetközi láthatóságát is növelik.

Az élettelen természettudományban Torma Csaba Zsolt, az élő természettudományban Solti Ádám, a neveléstudományban Garai-Takács Zsófia, a pszichológiában Király Orsolya, a jogtudományban Bodnár Eszter, a társadalomtudományban Simonovits Borbála, a filozófia és történettudományban Vadas András, a nyelv és irodalomtudományban pedig Simon Gábor kapja „Az ELTE ígéretes kutatója” díjat.

Az elismeréseket a Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozathoz csatlakozva A Tudományos Kutatás Napja az ELTE-n ünnepségen Borhy László rektor adja át 2019. november 22-én az Egyetemi Könyvtár Dísztermében.

„Az ELTE ígéretes kutatója” elismerés díjazottainak részletes bemutatása