Az ELTE-vel - csak szabadon!

2018.07.16.
Az ELTE-vel - csak szabadon!
Pubquiz, sörjóga, strandröplabda-bajnokság, color party, bungee jumping, izgalmas civil programok, több mint száz hazai fellépő és számos világsztár – véget ért a hatnapos programkavalkád Velencén.

Az ELTE társszervezésével rendezték meg július 10–15. között Velencén az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját, ahol napközben a sport- és civil programoké, este pedig a koncerteké volt a főszerep.

Bár nem a leghálásabb fesztiválon kora délutáni programon szerepelni, azért az ELTE Civil Színpada számos érdekes beszélgetés helyszínéül szolgált: Uhlár Zoltán ahhoz adott tippeket, hogyan lehet kevés pénzből beutazni a világot, előadást tartott Sárhegyi István űrjogász, az ELTE ÁJK oktatói a Westworld című sorozat fantasztikus világának jogi vonatkozásaiba engedtek bepillantást, emellett rendeztek itt politikai kerekasztalt és a foci VB-t kiértékelő beszélgetést is.

Az ELTE civil sátrában a fiatalok sok hasznos információt gyűjthettek egyebek mellett az Erasmus+ programról, az ELTE szakkollégiumairól, a vitaklubokról, és a fesztiválról élő műsort sugárzott az EPER Rádió is.

Az ELTE BEAC révén a sportról sem kellett lemondaniuk a látogatóknak. Mindennap 11 órakor kezdődött az ébresztő torna, és többek között volt sörjóga, vívás, polefitness, strandvizilabda bajnokság, vitorlázás, lehetett boxolni és wakeboardozni is. A fesztivál adott otthont a BEAC szervezésében az idei MEFOB strandkézilabda döntőnek, ahol 8 női és 9 férfi csapat mérkőzött meg. A cheerleader lányok és fiúk pedig a fesztivál egész területén látványos bemutatókkal szórakoztatták az érdeklődőket.

Közkedvelt közösségi térré vált a művELTEtő névre keresztelt stand is, ahol egész nap szólt a zene, délutánonként pubquizt és sörpong versenyeket rendeztek, az itallapon pedig spceiális ELTE-koktélt is találhattunk „kötvál", vagyis kötelező választható névvel. A stand előtt álló I love ELTE intallációt is örmmel választották a fesztiválozók szelfiháttérül, és a legtöbb bulizón ott virított az ELTE – kimondottan a fesztiválra készült – lemosható tetoválása is. 

A fesztivál hat napja alatt délutántól hajnalig több mint száz hazai zenekar, külföldi világsztár és népszerű DJ táncoltatta meg a vendégeket. A nagyszínpadon többek között Jessie J, John Newman és Dub FX mellett a hazai zenei élet színe-java is fellépett Rúzsa Magditól a Brainsen át a Tankcsapdáig.

Fotók: ELTE Online Facebook

 

EFOTT 2018

EFOTT 2018

0

/

0

0

/

0