"Az ember mindig tudjon önmaga maradni"

2019.05.08.
Az egyetem alapításának tiszteletére rendezett Pázmány-nap díszelőadását minden évben az egyetem egyik kiemelkedő eredményeket elért professzora tartja saját kutatási területéről. A 2018/19-es tanév Pázmány-napi előadója az idén 90. életévét betöltő Ritoók Zsigmond, az ELTE Bölcsészettudományi Kar professor emeritusa, akit a XXXIV. OTDK Humántudományi szekciójának megnyitásakor köszöntöttek a Gólyavárban.

Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, akadémikus 1929-ben született Budapesten. Református családból származik, ahonnan a kultúra szeretetét és a kötelességteljesítés parancsát életre szóló útravalóként hozta magával. Már kamaszként tudta, hogy latin szakos tanár lesz, az antik nyelv iránt Cicero egyik munkájának hatására kezdett el érdeklődni. Ígéretesen induló kutatói pályafutását azonban a politika ideiglenesen más vágányra terelte. Tanított gimnáziumban és egyetemen, írt tankönyvet és számtalan tudományos munkát, presbiterként pedig a Kálvin téri gyülekezetet szolgálta.

Bölcsészdiplomáját 1953-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem görög-latin szakán, 1965-ben pedig magyar szakon szerezte meg. A nagyhírű Eötvös Collegiumba Réz Pállal és Szűcs Jenővel együtt került be. 

"Voltak órák, amelyekről az öreg kollégisták lebeszéltek minket, de azt is elmondták, hogy ki az, akihez feltétlenül kell és érdemes is járni. Akkor még nem volt kötelező az egyetemi órákra való járás. A kollégiumot egyfajta 'szellemi dőzsölés' jellemezte."

1968-ban védte meg a nyelvtudományok kandidátusi, 1986-ban pedig akadémiai doktori értekezését. Kandidátusi disszertációjának témája pedig már az Eötvös Collegiumban hallgatott órákon elgondolkodtatta:

„Egy szóból indult ki: az Odüsszeia első énekében az énekmondó Phémiosz arról énekel, hogy miként tértek haza Trója alól az ott harcoló vezérek Odüsszeusz kivételével. Erre Pénelopé azt mondja, hogy hagyd abba ezt az éneket, tudsz te más 'pharmakon eszthlon'-t is.  A 'pharmakon eszthlon' azt jelenti, hogy varázsszer vagy ének.

Ez a szó indított el tulajdonképpen. A költészet varázsa, a varázs költészete."

Pályája elején az ELTE Görög Tanszékén dolgozott tanársegédként, ami hatalmas megtiszteltetést jelentett a fiatal kutató számára, majd 1958 és 1970 között a budapesti Martos Flóra Gimnázium (ma: Óbudai Gimnázium) tanára volt, ahonnan a Magyar Tudományos Akadémia Ókortudományi Tanszék Kutatócsoportjának felkérésére jött el. Először tudományos munkatársként, majd pedig főmunkatársként dolgozott az MTA kutatócsoportjában. A kezdeti időszakban azonban nehezen szakadt el korábbi, gimnáziumi diákjaitól.

„Fél évig, tehát júniusig visszajártam osztályfőnöki órát tartani abban az osztályban, amelyiknek az osztályfőnöke voltam. Jó volt azzal az osztállyal együtt lenni, és azóta is jó velük lenni, mivel a kapcsolat most is megvan a gyerekekkel. Ezzel az osztállyal különösen. De van más ilyen osztály is. Most is meghívnak érettségi találkozókra.”

1986-ban az ELTE Latin Nyelv és Irodalom Tanszék egyetemi tanárává nevezték ki. Egy évvel később tanszékvezető is lett, mely tisztséget 1993-ig töltötte be. 1990-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-ban pedig rendes tagjává. Mindezek mellett még a római Academia Latinitati Fovendae, az Európai Akadémia, valamint az Osztrák Tudományos Akadémia tagja.

1999 óta professor emeritusként folytatja oktatói tevékenységét. Pályája során számos kitüntetésben részesült, munkáját 1995-ben Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el. 2001-ben Széchenyi-díjat, 2018-ban a Magyar Corvin Lánc kitüntetést kapott.

Saját pályája kapcsán, amelyet politikai változások is befolyásoltak, elgondolkodtató az a néhány mondat, amelyet egy interjúban fejtett ki a közelmúltban.

„Ez a gondolat Arisztotelésztől származik, aki az erényt a szélsőségek közti középként határozza meg. Ezt el lehet fogadni, vagy nem, ez egy másik kérdés. A közép az sem nem jobbra, sem nem balra. Később ezt a gondolatot Horatius veszi elő. Arról beszél, hogy mindig viselkedjünk másképpen, mint ahogy várná az ember. Ha nagyon jól megy a dolga, akkor ne bízza el magát: gondoljon arra, hogy ez esetleg nem fog örökké tartani. Ha pedig rosszul megy a sora, akkor viselkedjen bátran, és ne jajgasson, hanem viselje el. Ne szomorkodjék, hiszen nem lesz ez mindig így. Vagyis a közép sem egy statikus valami, hanem a körülmények szerint változó. Én abban az előadásomban arra utaltam, hogy egy diktatúrához hasonló rendszerben, mint amilyen Augustusé volt,

tudni kell jól alkalmazkodni a körülményekhez.

Nem hozzájuk simulni, hanem mintegy ellensúlyt tartani. Amikor túl jól megy – ezzel fejezi be a horatiusi költemény is –, vagyis kedvező szelek fújják a vitorládat, akkor vond össze azokat a vitorlákat. Ha pedig nem, akkor próbálj bátran hajózni. Az ember mindig tudjon önmaga maradni."

Az MTA teljes életinterjúja ezen a linken olvasható.

Fotó: evangelikus.hu