Az érvelés bajnokai

Idén 2017. november 8–9-én rendezték meg az országos Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt. A Dr. Nagy László Alapítvány jóvoltából 1983 óta évente megrendezésre kerülő megmérettetés lehetőséget biztosít tehetséges joghallgatóknak képességeik bemutatására a magas szintű jogászi érvelésben, hozzájárulva a fiatalon elhunyt, kiváló érvelési tehetségével kitűnt ügyvéd, Nagy László emlékének megőrzéséhez.
Ebben az évben kiemelten sokan jelentkeztek a versenyre az ország összes jogi karáról, ami azt mutatja, hogy egyre többen ismerik fel a jogászképzésben a jogi szaktudás mellett az érvelés jelentőségét, s tartják szükségesnek már az egyetemi évek alatt ennek a képességnek a fejlesztését. A sok vállalkozó kedvű, tehetséges diák közül a döntőben végül az ELTE ÁJK két hallgatója mérte össze tudását: Gelencsér Adél az első, Ormos Kristóf a második helyezést érte el.
A verseny főnyereménye a Dr. Nagy László-díj és pénzjutalom mellett kéthetes londoni szakmai gyakorlat egy nemzetközi ügyvédi irodában.
A verseny védnökei: Menyhárd Attila, az ELTE ÁJK dékánja és Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke.