"Az esztétikai élmények mindig az adott szubjektum történetéhez tartoznak"

Úgy tudjuk, szerény körülmények között nőtt fel, amit a háború tovább nehezített. Mit hozott magával ebből a környezetből, melyek az első fontos emlékei?
A családomban nem volt tanult ember, felmenőim vájárok, bányamesterek és géplakatosok voltak, akik tisztelték a teljesítményt és a tudást, de nagyon távolságtartóan viszonyultak – az értelmiségi allűrnek tételezett – önbemutató bőbeszédűséghez. Nem a polgári szalon, hanem a keményen dolgozó emberek műhelyei és lakókonyhái képezték gyerekkorom szűkebb világát. Gelsenkirchenben, azaz a Ruhr-vidéken születtem 1946-ban, amikor az én családom számára is új lehetőség kínálkozott azzal, hogy apám magasabb beosztású rendőrségi hivatalnok lett. A bevonuló brit csapatok ugyanis megkeresték a tiszta múltú embereket és bevonták az új demokratikus struktúrákba, ami számunkra erkölcsi elégtételt és lassan meginduló felemelkedést jelentett.

Tanulmányaimat egy nagyon öreg népiskolai tanítónak köszönhetem,

akit édesanyám aggodalmasan feltett kérdéssel keresett fel, milyen mesterség lenne célszerű az olvasásra éhes gyereke számára. A tanító bácsi a gimnáziumba irányított, ahonnan később egyenes út vezetett a felsőfokú tanulmányokhoz és az egyetemi katedrához.

Időközben kialakult a két fő érdeklődési területem, az irodalom és a történelem. Egy másik idős tanár, egy balti német ember vezetett rá fokozatosan arra, hogy felismerjem a német és európai múlt nagy fordulatainak összetett voltát. Tanulmányaim közben persze dolgoznom kellett, légkalapácsos és homokfúvó voltam a szünidőkben, ám ez a tapasztalat jelentős mértékben bővítette a horizontomat és a politikai tapasztalatomat. Az 1960-as évek végén a különböző vitakörökben zajló izgalmas és izgatott megbeszélések során meggyőződéses liberálissá váltam, és a polgári neomarxizmus támadásai ellen érveltem azzal a tapasztalattal, amit a munka világában szereztem.

Ki volt hatással a tudományos fejlődésére? Egy adott tudományos iskolából jön vagy többektől tanult?
Az 1965-ös nyári szemesztertől germanisztikát, latint és filozófiát tanultam Freiburg im Breisgauban, valamint rövid ideig Hamburgban is. Az államvizsgámmal egy időben (1970) házasodtunk össze a feleségemmel, Antonie-val. Ebből a házasságból három gyermek született. Az engem oktató egyetemi tanárok közül két freiburgi tudóst szeretnék kiemelni, akik a mai napig meghatározták tudományos fejlődésem irányát: a latin szakos Karl Büchnert és a germanista Wolfram Mausert. Büchner a klasszika-filológia tanáraként a hagyományokat adta át, míg Mauser professzor órain, valamint

a germanisztikai szemináriumban heves elméleti viták zajlottak az „irodalom” lényegiségéről.

A lehetséges válaszokból különböző tudományos következtetésekre lehetett jutni. Ezek után Karl Büchnernél doktoráltam Vergilius Aeneise és az ókori epika struktúrájának összehasonlító elemzéséről (1973), majd Mauser asszisztense lettem.

Mi a tudományos hitvallása? Mely eredményeire és műveire büszke?
Attól fogva, hogy Wolfram Mauser asszisztense lettem, úgy tekintettem a munkámra, mint kísérletre a hermeneutikai filológia összekötésére az irodalomtörténet egy olyan formájával, amelynek a társadalom- és kultúrtörténet részterületeként is meg kell állnia a helyét. Noha az esztétikai élmények mindig az adott szubjektum történetéhez tartoznak, ebben a történetben olyan impulzusok hatnak, és olyan kihívásokat küzdünk le, amelyek nem egyéni jellegűek, hanem társadalmi beágyazottsággal bírnak.

A szövegek leírása és értelmező közvetítése elvezet a „miért” (miért így és nem másképp?) kérdéséhez,

és felerősíti a követelményt, hogy az irodalmi művek – adott kulturális térben és társadalmi kontextusban történő – alkotása és befogadása közötti összefüggés problémáját vizsgáljuk.

Ilyen beágyazottsággal tárgyaltam a habilitációs értekezésemben (A tudósköztársaság és a fejedelmi állam, Tübingen, 1982) a kora újkor egyik központi irodalmi formációját, nevezetesen a humanista tudományos kultúra változását az udvari abszolutizmus, a polgári racionalitás és az új közönségrétegződés hálójában. A habilitáció után a Felső-Rajna, Elzász és a régi Kurpfalz irodalmával foglalkoztam, a humanizmustól a korai romantikáig terjedt az időbeli skálám, számtalan monográfiát, szövegkiadást és tanulmányt készítettem.

A habilitációs periódus és az asszisztensi pályafutásom lezárása után (1982) Münsterben, Osnabrückben és Braunschweigben töltöttem be egyetemi tanári állásokat helyettesítőként, míg végül 1987-ben két állásajánlatot is kaptam, amelyek közül a heidelbergit választottam. A patinás egyetemi városban továbbra is a korábbi kutatási témáimmal foglalkozhattam, immáron folyóiratok és tudományos sorozatok társszerkesztőjeként is. Ezek a kutatási területek kiegészültek azokkal a kérdésekkel, amelyek a koramodern eszmetörténet folytonosságára, versengésére és diszkontinuitására vonatkoztak, és az akadémikus elmélet és a teozófiai természetspekuláció, a vallási ortodoxia és a reformáció utáni kegyességi mozgalmak disszidens megjelenési formái közötti ütközőzónában léteztek.

A DFG által finanszírozott, a német későreneszánsz természetfilozófia, különösen az úgynevezett paracelzizmus dokumentálására irányuló nagyszabású projekt időközben szintén kidolgozásra és kiadásra került. A 19. és 20. század irodalmával, a biedermeier korszakkal vagy a történelmi regénnyel magától értetődően foglalkoztam tovább az oktatás és a publikációk terén egyaránt. A Killy Literaturlexikon főszerkesztőjeként, majd nem sokkal ezután a Verfasserlexikon Frühe Neuzeit in Deutschland 1520–1620 szerzői lexikon társszerkesztőjeként is tevékenykedhettem. 1989 óta a Frühe Neuzeit tudományos könyvsorozat csaknem 250 kötetének voltam társszerkesztője.

Emellett körülbelül tíz évig irodalomkritikusként is dolgoztam, többek között a jól ismert országos napilapnál, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnál. 2014-es nyugdíjazásom előtt a tudományszervezési feladatokat is elláttam: 1995 és 1998 között dékánként, majd 2000 és 2004 dékánhelyettesként. Az Egyesült Államokban (Amherst/MA, 1994) és a Kínai Népköztársaságban (Sanghaj, 1998) tartott vendégelőadásaim során fontos tapasztalatokra tehettem szert.

Mit tekint az élete és a tudományos pályafutása tetőpontjának?
Még ma is elégedettséggel tölt el, hogy körülbelül 35 hallgató doktori témavezetője és körülbelül tíz tehetséges hallgató habilitációs munkájának konzulense lehettem a heidelbergi periódusomban. Ez a „tanulókból”, munkatársakból és barátokból álló kör később remek köteteket adott ki hatvanadik, hatvanötödik és hetvenedik születésnapom alkalmából.

A mai napig vezetek egy, a kora újkori latin irodalom ápolásával foglalkozó munkacsoportot,

amely számos tudományos munkát jelentetett meg. Külön megtiszteltetésnek és tudományos pályafutásom egyik csúcspontjának tekintem az ELTE tiszteletbeli doktori címének elnyerését.

Hogyan fedezte fel magának Magyarországot?
Körülbelül tízéves koromban fedeztem fel először Magyarországot az alakulófélben lévő bélyeggyűjteményem révén, amelybe belekerült a Lech-mezei csata 1000. évfordulójára kiadott bélyeg. Nem sokkal később az újságokban és a rádióban követtem a híreket, amelyek az 1956-os magyarországi felkelésről eljutottak hozzánk. Ám csak sokkal később jutottam el Magyarországra, egy steiermarki nyaralás alkalmával átutaztam családommal Nyugat-Magyarországra és Pécsre. Itt váltak számomra először világossá a magyar történelem összetett rétegei, különösen a törökök jelentette probléma, valamint rálátást nyertem a történelmi Magyar Királyság problémáira és Erdélyre.

Magyarországot az európai konfliktusok, egyszersmind az európai együttműködés etnikai és kulturális „laboratóriumának” tekintettem.

A magyar tudósokkal való kapcsolattartás, köztük a Tüskés Gábor professzorral való barátság és folyamatos együttműködés, újra meg újra felerősítette érdeklődésemet az ország iránt. Örömömre szolgált, hogy előadásokat tarthattam Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Tokajban, és a közösen megjelentetett könyveink kiadásában részt vettem. Az ezekhez kapcsolódó utak megindító emlékhelyekre vittek, amelyek jelentőségét, amennyire lehetséges, máig igyekszem olvasás útján minél jobban megérteni.