Az Európa és Ázsia között élő népek kulturális és genetikai hatásai

2022.08.30.
Az Európa és Ázsia között élő népek kulturális és genetikai hatásai
Egy nemzetközi kutatócsoport tagjaiként az ELTE Biológiai Intézet és az ELKH Archeogenomikai Intézet munkatársai is vizsgálták Délkelet-Európa és Délnyugat-Ázsia népességtörténeti összefüggéseit, a térségben élt népek civilizációs hatását. Több mint 700 egyén genomszintű adatait elemezték, így régóta fennálló régészeti, genetikai és nyelvészeti hipotézisek tesztelésére is mód nyílt. A nagyszabású kutatásról tanulmánysorozat jelent meg a Science tudományos folyóiratban.

A legkorábbi földműves civilizációk egy része a Kaukázustól és Levantétól Anatólián és az Égei-tengeren át a Balkánig terjedő földrajzi régióban – az úgynevezett „déli íven” – jelent meg és élte virágkorát. Az Európa és Ázsia között hidat alkotó területen élt népek és az általuk létrehozott kultúrák akár eltűntek a történelem folyamán, akár napjainkig fennmaradtak, mély hatást gyakoroltak nemcsak a régióra, de az emberi civilizáció egészére is. Mindennek ellenére mindmáig keveset tudunk az akkoriban ott élő emberekről, vándorlásaikról, házasodási szokásaikról vagy nyelvükről. 

A múlttal kapcsolatos kérdések archeogenetikai eszközökkel történő megválaszolásához nagyszabású, szisztematikus nemzetközi kutatásra volt szükség: a "déli ív" területén élt népk genetikai történetének

feltérképezése több genetikai kutatócsoport jelentős tudományos összefogása keretében vált lehetővé.

A munka eredményeként 2022. augusztus 26-án három archaeogenetikai tanulmány jelent meg a Science hasábjain. A cikkek összesen 727 egyén genomszintű adatait közölték – több mint megkétszerezve az e régióból származó ősi DNS-adatok mennyiségét. A nagyszámú adatnak köszönhetően a projekt keretében lehetőség nyílt a régészeti, genetikai és nyelvi hipotézisek genetikai eszközökkel történő tesztelésére is.

A kutatást Ron Pinhasi (Department of Evolutionary Anthropology and Human Evolution and Archaeological Sciences /HEAS/, University of Vienna), Songül Alpaslan-Roodenberg (University of Vienna, Harvard University), valamint Iosif Lazaridis és David Reich (Harvard University) vezették, a munkában összesen 202 nemzetközi kutató vett részt. Hazai részről Szécsényi-Nagy Anna (ELKH BTK Archeogenomikai Intézet) az őskori Kárpát-medencében élt emberek genetikai eredményeinek értelmezésében segítette a kutatást, Hajdu TamásSzeniczey Tamás és Kiss Krisztián (ELTE TTK Biológia Intézet, Embertani Tanszék) antropológusok Cristian Viraggal, a Szatmár Megyei Múzeum (Muzeul Județean Satu Mare, Románia) régészével együtt egy nagyobb sírszámú rézkori sorozat (Urziceni/Csanalos, Bodrogkeresztúr kultúra) komplex biorégészeti elemzését végezték el. 

A "déli ív" genetikai története: híd Nyugat-Ázsia és Európa között

Az első tanulmány a Kr.e. 5000-től 1000-ig tartó időszakból származó réz- és bronzkori népességgel foglalkozik. A jamnaja kultúrához tartozó sztyeppei népek a rézkor végén vándoroltak nyugatra, erről 2015-ben jelentek meg cikkek. A nemzetközi kutatócsoport most a jamnaja nép eredetének pontosabb meghatározásával és újabb népmozgások felderítésével egészítette ki az eddigi ismereteket. A genetikai elemzésekkel sikerült kimutatniuk egyrészt a Kaukázus felől észak és Anatólia felé, másrészt a sztyeppéről a Balkánon át déli irányba és a Kaukázuson át a mai Örményország területére mintegy 4000 évvel ezelőtt bekövetkezett népmozgásokat. Érdekesség, hogy a Fekete- és a Kaszpi-tengertől északra elterjedt jamnaják apai génállománya a mai napig észlelhető az örmények Y-kromoszóma vonalaiban, Anatólia területén azonban nem hagytak genetikai eszközökkel érzékelhető nyomokat. Mindeközben a tanulmány eredményei megerősítik azt a nyelvészeti elméletet, mely szerint az anatóliai (indoanatóliai) nyelvcsalád Nyugat-Ázsiában alakulhatott ki. Genetikai szempontból minden indoeurópai nyelvet beszélő népcsoport a jamnaja nagyállattartó csoportokra vezethető vissza, amelyek pedig alapvetően kelet-európai és kaukázusi vadászó-gyűjtögető genetikai örökséget hordoztak.

Sok búcsú, sok találkozás: hogyan vezetett a migráció és a keveredés a korai nyelvek elterjedéséhez?

Ősi DNS Mezopotámiából: a kerámia feltalálása előtti és a kerámiát használó újkőkori népességek jól elkülöníthető vándorlásai Anatóliába

A második tanulmány azokat a populációkat vizsgálja, amelyek az európai őskori mezőgazdaság és a fejlett civilizációk bölcsőjében, a Közel-Kelet „termékeny félhold” régiójában, vagyis a mai Irak, Szíria, Kelet-Törökország, Izrael és Jordánia területén éltek az újkőkorban. A közel-keleti földművelés kezdeti időszakában még ismerték az agyagból készült edényeket, ugyanakkor már elkezdtek növényeket termeszteni és állatokat tartani. Ez az időszak – régiótól függően –  12 ezer évvel ezelőtt kezdődött, és 8 ezer évvel ezelőtt ért véget. A genetikai kutatásokból az derült ki, hogy a térség népei anatóliai, kaukázusi és levantei csoportok keveredéséből alakultak ki, genetikai átmenetet mutatva a földrajzi régiók között. A "termékeny félhold" területéről Anatóliába több hullámban érkeztek a népcsoportok, magukkal hozva a mezőgazdaság és állattenyésztés ismeretét. Egy részük kivándorolt Európa felé: ahogy azt már a korábbi genetikai kutatások kimutatták, a Kárpát-medence területét is ebből a genetikai forrásból érték el az első földművesek, Kr.e. 6000 körül.

Az ókori és középkori történelem genetikai próbája Dél-Európában és Nyugat-Ázsiában

A harmadik tanulmány legfontosabb megállapítása a "déli ív" ókori népességét vizsgálva az, hogy a mükénéiek a minószi civilizáció lakosságából származnak, a sztyeppei népelemek közel 10%-os bekeveredésével. Az eredmények ugyanakkor arra utalnak, hogy ez a sztyeppei eredetű csoport tökéletesen integrálódott a mükénéi társadalomba, és az eltérő eredet nem járt megkülönböztetett szociális státusszal. Az ókori Róma városának lakossága a császárkorban genetikailag a Kelet-Mediterráneum népességére hasonlított, egyértelműen elkülönülve a császárkort megelőző időszakok itáliai lakosságától.