Az Év Tudományos Rendezvénye 2016

2016.10.18.
Az Év Tudományos Rendezvénye 2016
Az ELTE EHÖK Tudományos és Tehetséggondozási Bizottsága pályázatot hirdet „Az Év Tudományos Rendezvénye – ELTE 2016” cím elnyerésére. A cél elsősorban olyan, hallgatók által szervezett tudományos rendezvények díjazása, melyek szakmai fórumot és lehetőséget teremtenek egyetemi polgáraink (főként a hallgatók) számára tudományos eredményeik bemutatására. A pályázat a szervezőket jutalmazza, leadási határidő: 2016. november 15.

A nyertes felhasználhatja az elnyert címet („Az Év Tudományos Rendezvénye – ELTE 2016”) rendezvényei hirdetéséhez, népszerűsítéséhez. Pályázni csak a 2015. szeptember 1. és 2016. szeptember 1. között megrendezett programokkal lehet. Az elbírálás során többek között figyelembe veszik a téma újszerűségét, az inter- és multidiszciplinaritást, a nemzetköziséget valamint szakmai, illetve civil szervezetekkel való együttműködést. A pályázat során olyan rendezvények támogathatók, melyek szervezőinek legalább fele az ELTE polgára.

Díjazás:

  • az első helyezett 150.000 forintos támogatásban részesül
    (valamint elnyeri „Az Év Tudományos Rendezvénye – ELTE 2016” címet)
  • a második helyezett 100.000 forintos díjazást kap
  • a harmadik helyezett 50.000 forintos jutalomban részesül.

Leadási időszak: 2016. november 12. 8.00 – 2016. november 15.

A hiánypótlás vége: 2016. november 18.

A pályázatot a Neptun/Ügyintézés/Kérvények fülön lehet leadni.

A pályázatok bírálása az ELTE HÖK Tudományos és Tehetséggondozási Bizottságának együttműködésével történik, a pályázati kiírásban foglalt bírálati rend és szempontrendszer szerint.

Részletes pályázati kiírás