Az ökológiai válság pszichológiai következményei

Ökogyász, ökobűntudat, klímaszorongás. Ezek a fogalmak az utóbbi pár évben terjedtek el a klímaváltozásról szóló kommunikációban, és gyakran egymás szinonimáiként használják őket. Pontosan mit jelentenek?
Az ökoszorongás a természeti környezet pusztulásától való, nem specifikus félelem. Fontos eleme az aggodalom, a félelemérzet, ami az enyhe diszkomfort érzéstől a rettegésig terjedhet, de sokszor velejár a tehetetlenség és a frusztráltság érzése is. A szorongás tehát a jövőbe mutat.  Ezzel szemben az ökogyász olyan veszteségérzet, amit egy már megtörtént dolog, egy állat- vagy növényfaj, esetleg természeti forma elpusztulása vagy akár a klímaválság miatt immár ellehetetlenülő jövőnk elvesztése miatt érzünk.

A legjobban elkülöníthető az ökobűntudat, ami általában akkor jelentkezik, ha valamilyen környezetvédelmi norma ellen vétünk. Mondjuk amiatt van lelkiismeret-furdalásom, hogy pazaroltam a vizet, vagy használhattam volna a tömegközlekedést, mégis autóval mentem. 

A bűntudat kétélű fegyver: akkor lehet motiváló hatású, ha megmutatjuk, hogyan lehet változtatni a rossz szokáson.

Ha ezt nem biztosítjuk, akkor visszájára is fordulhat: az illető leértékeli az egész klímakérdést vagy önigazolást keres, hogy például ugyan sokat repülőzöm, de legalább adományozok.

Honnan tudom, hogy amit érzek az ökogyász, és nem egyszerű szomorúság? Valóban vannak, akik gyászolják az elolvadt gleccsereket?
Az ökogyász azoknál a népcsoportoknál gyakori, amelyeknek a természethez fűződő viszonya az identitásuk részét képezi. Az Észak-kanadai inuitok, akik úgy definiálják magukat, mint a „tengeri jég népe”, vagy az ausztrál farmerek, akiknek a földjei az aszály miatt művelhetetlenné váltak, valóban mély veszteséget élnek meg, amikor azt látják, hogy az a világ, ami az ő személyüket eddig meghatározta, nem lesz többé. 

Interjús kutatásunkban ehhez találtuk a legkevesebb kapcsolódó élményt, a mi urbanizált világunkban ez az érzés ritka, leginkább az időseket jellemzi. Míg a szorongást a jövőjükért aggódó fiatalokhoz szokták kötni, az ökogyászt azok élik meg inkább, akik még tudják, milyen a havas tél, vagy emlékeznek, mennyi fecske volt fiatalkorukban.

Egyáltalán miért fontos megnevezni, új fogalomként bevezetni ezeket az érzelmeket?
Már attól jobban érezheti magát valaki, ha neve van az érzésének. Sokszor azért akad el egy-egy gyászfolyamat, mert a környezet, a barátok nem fogadják el a reakciót, legyintenek, hogy „ne sírj már!”, „ez már megint csak a fejlett világ hisztije”. De ha van az érzésre elfogadott szavunk, az igazolja, hogy létező, normális jelenségről van szó, és ez biztonságérzetet jelenthet a szenvedőnek. 

Kérdés, hogy a pszichiátriai betegségekhez hasonlóan kell-e kezelni a klímaszorongót. A jelenlegi álláspont szerint ezek nem patológiás jelenségek, hiszen ami felett az egyén az aggódik, nevezetesen a természet pusztulása, nem irracionális dolog. Ugyanakkor van a szorongásnak egy szintje (amikor az egyén például nem tud aludni, nem tud koncentrálni), amikor már szükség lehet valamilyen segítségre. 

2021 januárjában kutatást indítottak elsősorban azzal a céllal, hogy ezeknek az érzelmeknek a mérésére alkalmas új kérdőíveket hozzanak létre. Miért kell ezeket mérni, és pontosan miről kaphatunk így információt?
A mérhetőség azért fontos, mert így a jelenségek hatásait, összefüggéseit megérthetjük. A további kutatások alapja lehet, hogy lássuk, melyik ökoérzelem mivel függ össze, mivel lehet az embereket cselekvésre sarkallni. Az általunk fejlesztett három kérdőívvel például meg tudjuk vizsgálni, hogy az egyes demográfiai változókkal (életkor, nem, lakóhely stb.) mennyire járnak együtt az egyes érzelmek. Ez főként akkor hasznos, ha környezettudatossági beavatkozásokat tervezünk. Például ugyanaz a hír, üzenet vagy intervenció, ami a férfiakat cselekvésre ösztönzi (mert optimális mértékben emeli a szorongásukat), a nőkre (akik körében a kutatásunk eredményei szerint magasabb volt az ökoszorongás) már bénítólag hathat.

A kérdőívek nyilvánosak,  így bárki felmérheti a saját ökoérzelmeit is.

Minél magasabb a pontszáma, annál magasabb az ökogyász vagy az ökobűntudat szintje. Az ökoszorongás esetében pedig két skála van: az egyik az érzelmekre fókuszál, mennyire aggódik valaki a jövőjéért vagy mennyire dühös a tétlen döntéshozókra. A másik azt vizsgálja, hogy a kitöltő milyen mértékben tapasztalja meg az érzelem negatív következményeit, például a rossz alvást, az izomfeszülést vagy a romló teljesítményt.

Azt is vizsgálták, hogy a negatív ökoérzelmek valóban elősegítik-e a különböző környezettudatos viselkedéseket.
Volt pozitív összefüggés, de nem nagyon erős, ami arra utal, hogy ez a három érzelem egy-egy faktor csupán, önmagukban nem elegendők a környezettudatossághoz. Az látszott például, hogy akik tapasztalták már a szorongás negatív következményeit (rosszul alszanak stb.), azok olyan cselekvésekre is hajlandóak, amelyek nagyobb lemondással járnak – ilyen a húsfogyasztás csökkentése vagy a használtruha-vásárlás. Meglepő eredmény, hogy a szorongásnak erősebb hatása volt a környezettudatos viselkedésre, mint a bűntudatnak. De az okság itt sem egyértelmű, mert lehet, hogy valaki azért lesz szorongó, mert eleve többet foglalkozik a Föld sorsával, nem pedig fordítva.

Számolni kell azzal, hogy ha többet kommunikálunk a témában, akkor nagy eséllyel hívunk elő negatív érzelmeket, amelyeknek pedig lesznek hatásai. Az olyan kijelentések, mint hogy „ez lesz hátralevő életünk leghűvösebb nyara”, óhatatlanul szorongást keltenek, de ahogy már mondtam, ez kétélű dolog, mert buzdíthat cselekvésre, de vezethet tehetetlenségérzethez is. Például minél többet olvas valaki a témáról, annál gyakrabban talál ellentmondásokat. Sok környezetbarátnak szánt technológiai újításról, például az elektromos autókról kiderül, hogy ezek előállítása hatalmas terhet ró a környezetre, ezek az ellentmondások pedig elbizonytalaníthatják az embereket, akik végül úgy döntenek, inkább nem tesznek semmit. Emellett sokan élik meg azt, hogy egyéni cselekvésük kevés. Hogy az egyik interjúalanyunkat idézzem: "amit én teszek, az csak csepp a forró kőre"." Valójában

azt kell megnézni, milyen körülmények között visz előre a szorongás és a bűntudat.

Van olyan kutatás, ami arra mutat rá, hogy a bűntudat helyett az olyan pozitív érzelmeket érdemes erősíteni, mint a remény vagy a büszkeség: azt találták ugyanis, hogy azokra, akiket büszkeség tölt el, miután mondjuk kiszórták a komposztálóra az uborkahéjat, később is több környezettudatos cselekvés volt jellemző.

Ön az iskolapszichológia területéről váltott át a környezetpszichológiára. Jobban odafigyel azóta a fenntarthatóságra, vagy épp a hozzáállása miatt kezdte kutatni a témát?
Nehéz erre válaszolni, mert már korábban is erősen érdeklődtem a természet iránt, és épp akkor végeztem a doktorimmal, amikor a média is egyre többet kezdett foglalkozni a természeti katasztrófákkal. Azon kezdtem gondolkodni, mi a pszichológia válasza ezekre a jelenségekre, és el is köteleztem magam a téma mellett. Azóta egyrészt tudatosult bennem, mi az, amivel eddig is csökkentettem az ökológiai lábnyomomat, illetve most már több apróságra odafigyelek. Szerencsére a környezetvédelmi szakpszichológus képzésen, ami az utóbbi évem meghatározó szakmai mérföldköve, nagyon motiváló a közeg, például sokan hoznak zöldséget, vegán harapnivalót, amit aztán együtt fogyasztunk el.

Ezen a nyáron egymást érik a hőhullámok, hatalmas az aszály. Van-e dolga ezzel a környezetpszichológiának?
A környezetvédelmi pszichológiának nem az a feladata, hogy közvetlenül ezekkel a természeti jelenségekkel vagy az egyes cselekvések objektív környezetkímélő hatásával foglalkozzon. Mi azt nézzük meg, hogyan lehet ezekkel összefüggésben az emberi viselkedésre hatni. Hogyan lehet például motiválni az embereket a környezetbarát cselekvésre, megtalálva a komfortzónától való optimális távolságot, ami még kihívást jelent, és nem elriaszt. Egy megrögzött húsevő egyik napról a másikra nem fog áttérni a vegán életmódra, de más területeken sokkal könnyebben alkalmazkodik, például gyűjtheti a zöldségmosáshoz használt vizet, és felhasználhatja öntözéshez. Egy másik lehetséges feladat az olyan megküzdési módok kialakításának segítése, amelyek mind az egyén mentális egészsége, mind a környezet védelme szempontjából előnyösek.

Forrás: ELTE PPK