Baktériumalapú terápiával a rákos sejtek ellen
Az International Genetically Engineered Machine (iGEM) az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) által alapított, biológus, biotechnológus és biomérnök hallgatói csapatoknak szóló nemzetközi projektverseny, amelyen résztvevők a társadalom számára fontos problémákra keresnek megoldásokat a szintetikus biológia eszközeivel. Az idén Párizsban megrendezett eseményen 330 csapat képviseltette magát a világ 46 országából, a verseny 19 éves történetében most először indultak magyarok is.
Az ELTE iGEM csapata 9 lelkes és tehetséges hallgatóból – Biró Adrienn, Csorba Zsóka, Dénes Laura, Emődi Nikolett, Englert Dóra Fanni, Golarits Ágnes, Kapui Dóra, Király Laura és Nyiri Márton Péter – áll, legtöbbjük az ELTE, a BME és a Richter Gedeon Nyrt. közösen alapított kiscsoportos biotechnológia mesterképzésének hallgatója. A mesterszak 2018-as megalapítását a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) is támogatta, mivel a képzés fókuszában a fehérje-alapú gyógyszerek előállítása áll, ez pedig korunk egyik legígéretesebb technológiai ágazatának számít.
A csapat egy NanoBlade névre keresztelt baktériumalapú, célzott és fényre aktiválható tumorterápiás módszer fejlesztésén dolgozik. A hallgatók által genetikailag módosított baktérium képes felismerni a rákos szöveteket, majd kék fény hatására elpusztítani azokat. Ehhez a mikroba külső felszínén egy kisméretű fehérjét, ún. Nanobody-t fejeztek ki, amely a tumorsejtek felszínéhez képes kötődni. Az ily módon azonosított tumorsejteket kék fénnyel megvilágítva a mikroba egy citotoxikus fehérjét juttat a tumorkörnyezetbe, amely lokálisan elpusztíthatja a rákos sejteket.
A fejlesztés már a befektetők figyelmét is felkeltette, így minden esély megvan arra, hogy
a biotechnológia mesterszakos hallgatók ötletéből később gyógyszer születhet.
A világversenyen való kiváló szereplésükkel pedig nemcsak a világ élvonalába helyezték a magyar biotechnológus-képzést, de megoldásukkal jelentősen lecsökkenthető lehet a rákos diagnózis és terápia közti időablak is.
Labormunka kék fény használatával
A csapatot a kezdetektől felkarolta Kacskovics Imre, az ELTE TTK dékánja, a biotechnológia mesterképzés alapítója, szakmai mentorként Nyitray László, az ELTE Biokémia Tanszék korábbi vezetője tevékenykedett. A Richter Gedeon Nyrt. oldaláról Ifj. Bogsch Erik, a Biotechnológiai Üzletág igazgatója, illetve Urbányi Zoltán rögtön felfigyeltek a csapat projektjére és érdemesnek találták arra, hogy finanszírozzák a versennyel kapcsolatban felmerülő költségeket. A molekuláris biológia területén a fejlesztési feladatokat Dénes Laura és Golarits Ágnes végezte, az in vitro kísérleteket Király Laura és Csorba Zsóka koordinálta.
A biotechnológia mesterképzés hallgatóiból álló iGEM-csapat
Az iGEM projektverseny a csapatmunkán túl az egyéni fejlődésnek is teret biztosított. A projektmunkában Nyiri Márton Péter felelt a kollaborációkért: kapcsolatot tartott másik 9 csapattal és kialakította az időzónákon átívelő együttműködéseket, valamint megszervezte a kelet-európai csapatoknak tartott minikonferenciát. Emődi Nikolett másfél hónap munkával megtervezte és leprogramozta a projekt weboldalát. Király Laura a projekt társadalmi hasznosságát vizsgálta, valamint felmérte, hogyan vélekedik róla a közösség. Ehhez kérdőíves felmérés készült, illetve mélyinterjúkat készítettek kutatókkal, szakértőkkel és orvosokkal. Englert Fanni tervezte és építette meg a kék fény aktiválta fehérjetermelés teszteléséhez szükséges berendezéseket, de az ő nevéhez kötődik a projektet bemutató promóciós videó elkészítése is.
Egy fecske nem csinál nyarat, de mi bízunk benne, hogy sok hallgatónak kelthettük fel az érdeklődését, hogy maguk is merjenek vállalkozni, alkotni, részt venni akár az iGEM-ben, akár más hasonló kezdeményezésekben – mondta el Csorba Zsóka. A csapat vezetője szerint a világ vezető egyetemein már hagyománynak számít, hogy elinduljanak az MTI projektversenyén, amely egyébként kulcsszerepet játszik egy talpraesett, kreatív, szociálisan érzékeny, közösségben gondolkodó kutatógeneráció kinevelésében.
Kacskovics Imre dékán és Csorba Zsóka, a csapat vezetője az ELTE TTK Science Podcast adásában
Forrás: ELTE TTK