BEAC Sportpályázat – felhívás

2016.03.02.
BEAC Sportpályázat – felhívás
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesülete, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) a 2015/2016-os tanév tavaszi félévében is pályázatot hirdet vízi sportnapok, túrák és tanár–diák mérkőzések szervezésére. A pályázat célja, hogy forrást biztosítson az ELTE kari, intézeti dolgozói, valamint hallgatói számára szabadidős és sportprogramok megszervezésre.

A pályázat keretében tudományos diákköri, intézeti, tanszéki sportnapokra, tanár–diák mérkőzésekre, valamint egyéb szabadidős programokra lehet pályázni, melyek az ELTE sporttelepein, az ELTE–BEAC szervezésében valósulnak meg. A pályázatban kiírásában együttműködő partner az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, az ELTE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete és az ELTE SPORT Kft.

A teljes pályázati kiírás és az űrlap letölthető a BEAC honlapjáról.

A pályázatok leadási határideje: 2016. április 30.

BEAC