Befolyásolni a személyiség alakulását
A Kar 2003 szeptemberében kezdte meg működését. Milyen folyamatok vezettek ehhez?
A pedagógia és a pszichológia a Bölcsészettudományi Kar keretében művelt tudományterületek voltak, szerves szakmai kapcsolatokkal, ugyanakkor a filológiai-történeti tudományoktól némileg eltérő szakmai arculattal. Mindkét tudományterület az emberekkel való élő kapcsolattartáson alapul, az emberi személyiségről és személyiségformálásról igyekszik – empirikus értelemben megalapozott – képet formálni, mégpedig azzal az ambícióval, hogy a személyiség alakulását közvetlenül vagy áttételesen a gyakorlatban is befolyásolja. Ezen különbségek mellett az általunk képviselt két tudományterület fejlődésének ritmusa is sajátosan alakult. A két tudományterület között szakmai és szervezeti kapcsolatok voltak és erősödtek a Bölcsészettudományi Kar keretei között is, egyébként mindkettő életrevalóan törekedett arra, hogy a rendszerváltás után megnyíló – nemzetközi képzési – lehetőségekkel éljen.
A kétezres évek elején az egyetem vezetése – személy szerint Klinghammer István rektor – a hagyományos tudományegyetemi szerkezet megújítására törekedett. A szervezeti frissítés és arányosítás céljában maga az egyetemvezetés kezdeményezte, hogy a TTK-ból váljon ki és függetlenedjen a korszerű és gyakorlati orientációjú Informatikai Kar, valamint a Bölcsészettudományi Kartól különüljön el a korábbi Szociológiai Intézetet kiteljesítő Társadalomtudományi Kar, és ezzel egy időben létesüljön a PPK.
Milyen nehézségekkel szembesültek az alapítás környékén?
Az új egyetemi Kar részint kiszakadt a BTK-ból, annak nagy hagyományú intézményi kapcsolatrendszeréből, illetőleg egy másik része, a megszűnt Tanárképző Főiskola önállótlan maradványa volt, és meg kellett teremteni a kétféle intézményrész működőképes egységét. Az új Karnak nem volt, nem lehetett kialakult szervezeti kultúrája, a jogszabályi keretek között ekkor kellett kialakítani irányítási és adminisztratív struktúráját, a szakmai egységeit, az újradefiniált feladatokhoz szükséges személyi állományát, és a működtetés elemi, tárgyi feltételeit.
Akkor szinte döbbenetes élmény volt, hogy az egyetemi adminisztráció, különösképpen pedig a Gazdasági Főigazgatóság milyen nehezen tudta egyetemképében elhelyezni az új karokat, köztük a PPK-t, és ennek következtében például a költségvetési feltételekről mekkora ellenállással, milyen nehézkesen és milyen szerény mértékben gondoskodott. A rektori vezetés konzekvens támogatása mellett lehetett csak kivívni a kar megfelelő egyetemi státusát, és több év folyamatos erőfeszítésével lehetett kialakítani a partnerség megfelelő viszonyait. Mindehhez természetesen nagy szükség volt arra, hogy az új karnak megszülessenek a működését megszabó szabályzatok, és hogy el tudja látni alapvető képzési funkcióit, beleértve a tanárképzés pedagógiai és pszichológiai stúdiumainak, sőt, egyetemi koordinációjának a feladatait is.
Kiemelne-e valakit, valakiket, akik sokat tettek azért, hogy a PPK létrejöjjön?
Nem ok nélkül említem az elsők között a hallgatóságot, a sors különös kegyelméből egy olyan hallgatói önkormányzatunk volt, amely felmérte, hogy nekik is, de szakterületeiknek is mennyiben jelent új lehetőséget a PPK kialakítása, és kezdeményező kedvvel, együttműködően részt vállaltak a tanulmányi munka szövevényes szabályozásában és a születő új intézmény megismertetésében és a szó nemes értelmében vett propagálásában.
Az önállóság e szakterületek számára lehetőséget és kötelezettséget jelentett felelős vezetők kiállítására, számomra személy szerint e tekintetben jelentett némi tapasztalati alapot, hogy ’89–92-ben a viharos változások és a merész reformok idején az ELTE BTK dékánja voltam, mint ahogy ott a kari főtitkár szerepét az új Kar szabályozásában és tanulmányi adminisztrációjában is kulcsszerepet játszó Papp Lajos töltötte be. Rendkívül fontos volt az alakuló kar életében H. Nagy Anna docens asszony közreműködése és szerepvállalása, aki korábban volt a TTK oktatási dékánhelyettese, majd kiépítette az egyetem pedagógus továbbképzési rendszerét. A tanárképzés kitüntetett ügyében a kezdetektől fogva kulcsszerepet játszott Nádasi Mária professzor asszony, aki szintén volt oktatási dékánhelyettes egy időben, és a bolognai rendszerű tanárképzés kialakításában az ún. ELTE-modell gyakorlati bevezetésében minden tiszteletet megérdemlő, fáradhatatlan munkát végzett.
A Kar dékáni vezetésében többen szereztek maradandó érdemeket, köztük volt Oláh Attila általános helyettes, az utóbbi hat évben a PPK dékánja. Jellegzetesnek tartom, hogy amikor dékán úr mai szerepére pályázott, akkor programjának nem csak jelszószerűen, hanem tiszta szándéka szerint fontos eleme volt az „emberarcú Pszichológiai Intézet, illetve PPK” megteremtése, magyarán az erőfeszítések és külső-belső konfliktusok periódusa után a kari közhangulat és emberi kapcsolatok harmóniájának az erősítése.
Milyen fejlődésen ment keresztül a kar, mit gondol a mai állapotról?
A PPK belső szervezete megszilárdult és működőképesnek bizonyult, nem tekinthető véletlennek, hogy a karok országos rangsoraiban rendre mindig igen előkelő helyet foglal el. A tudományegyetemek közti összehasonlításban két diszciplináris alapterületén, a pszichológiában és pedagógiában, országosan mértékadó szerepet játszik, igényes és nagy kibocsátású doktori iskolákat is működtet. A magyar felsőoktatást megrázó és felkavaró változtatásokban nem pusztán passzív elszenvedő volt, hanem a reformok értő követője és – ha kellett – aktív vitatója. A tanárképzés ún. ELTE-modellje, amely 2010-ig az országos szabályozás alapjául szolgált, szintén élénk vitákban született meg, melyeket egyfelől az egykori oktatási kormányzat radikalizmusával, másfelől a tanárképzés ókonzervatív diszciplináris résztvevőivel kellett megvívni. A kar megőrizte nyitottságát a külföldi hallgatók fogadása, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, az európai forrásokból támogatott nagy formátumú projektekben való részvétel terén, mint ahogy kutatási szempontból is érdemi eredményeket könyvelhet el az ún. kutatóegyetemi pályázat ELTE-céljainak megfogalmazásában és kivitelezésében.
Lát-e különbséget a tíz évvel ezelőtti és a mai hallgatók közt?
Helyzetemből adódóan, személy szerint tíz évvel ezelőtt szorosabb kapcsolatban álltam a hallgatók képviselőivel, és a szociálpszichológiát tanuló diákokkal. Az ELTE PPK hallgatósága és a pszichológushallgatók – mondhatnánk – válogatott legények és lányok, mert közérdeklődésre számot tartó szakokon az ország szakmailag valóban legigényesebb intézményébe, magas hozott pontszámmal lépnek be.
Úgy gondolom, hogy a hallgatók mentalitása ez idő alatt sokat nem változott, de nyitott, kereső magatartásuk még inkább szembeötlő, ami a tanári karra – jó esetben – ösztönző hatást is gyakorolhat, hogy képviselje és erősítse a szakmai igényességet.
Hogyan változott a Kar képzési kínálata?
A Kar kínálatából a két súlyponti intézet oktatómunkája mellett kiemelésre érdemesnek tartom azt a fejlődő képzési területet, amelyet az Interkulturális Pedagógia és Pszichológia Központ gondoz, amely egyfelől érzékenyen reagál e határos tudományok nemzetközi fejlődésére, másfelől a hazai kisebbségek és migráció élő társadalmi problémáinak kezeléséhez is szempontokat nyújt és ilyen értelemben felkészít. E terület szakmai kimunkálása, szakos megjelenítése, szervezeti reprezentációja indokoltnak bizonyult és igen értékes. Egy más irányú kiteljesítése a kari képzésnek, és ezzel egységben a kutatásnak, az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet létrehozatala, amely azt ígéri, hogy a hagyományos, szűkebb spektrumú testnevelés problematikáját a pedagógiai, pszichológiai és egészségtudományi kontextusba helyezve, szakmailag igényes megvilágításba helyezi, anélkül, hogy például a népszerű sportszervező szakot megfosztaná gyakorlati jellegétől. A képzési kínálatunk sajátos színfoltja a pszichológusképzés mindhárom ciklusára fokozatosan kiterjedő angol nyelvű felkészítés, és ezzel egységben az a szándék, hogy a doktori képzés idegen ajkú hallgatók számára is legyen elérhető.
Jelenleg hogyan vesz részt a Kar munkájában?
A PPK a közelmúltban igen kedvesen ünnepelte meg egy népes rendezvényen hetvenéves születésnapomat, egy nem csak látványos, de kiváló Festschriftet is írtak és adtak át nekem ez alkalomból, ami örömteli volt, de egyszersmind jelezte, hogy aktív egyetemi tanári pályafutásom véget ér. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy az ELTE-n töltöttem szakmai munkálkodásom majd’ egész idejét, többféle érdekes szerepben. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a szakmai, közéleti igényeim messzemenően kielégültek.
Hogy ne szakadjon meg minden érdemleges munkakapcsolat az Egyetem szervezetével, kollégáim bizalmából két funkciót professzor emeritusként is betöltök. Én vagyok a PPK Tudományos Bizottságának elnöke, amely ellátja a Kar doktori habilitációs és tudományos stratégiai tanácsadó testületének a szerepét, továbbá elnöke vagyok a Pedagogikum Központ Szakmai Koordinációs Testületének, amely – a pénzügyi lehetőségek és a Karok tudományos-oktatási ambícióinak függvényében – arra hivatott, hogy a pedagógusképzést célzó erőfeszítések találkozzanak, és egymást erősítsék.