Biológiai és kognitív érési mintázatok serdülőknél
A serdülőkor a fejlődés kritikus periódusa, menete egyénenként más és más. Ha belépünk egy gimnáziumi első osztályba szeptember elsején, különböző magasságú, eltérő viselkedésű, különböző szintű kognitív és szociális képességekkel rendelkező diákkal találkozhatunk. Ennek főleg az az oka, hogy a serdülőkori fejlődést nagyban meghatározza a pubertás kezdete, ennek ideje pedig nagyon különböző lehet. Jelentősége ellenére a kutatók mindezidáig kevéssé vizsgálták ezt a változót, most azonban Kovács Ilona akadémikus új módszerrel közelített a témához.
A Nature Scientific Reports folyóiratban megjelent publikáció a kronológiai és biológiai kor független hatásait a kognitív képességekkel összefüggésben vizsgálja. A kutatócsoport ultrahangos csontkormérést vezetett be a biológiai érettség mérésére. A kutatók eltérő csontkorral rendelkező résztvevők kognitív teljesítményét összevetve azt találták, hogy a biológiai kornak rendkívüli hatása van az IQ-ra és a specifikus kognitív képességekre is. Az azonos életkori csoporton belül az érettebb résztvevők munkamemóriája és feldolgozási sebessége magasabb szinten van, míg az azonos biológiai korú, de idősebb résztvevők verbális képességei jobbak. Az eredmények arra is rámutatnak, hogy
a csontkor a serdülőkori fejlődés ígéretes jelzője lehet serdülőkutatásokban.
A kutatócsoport egy másik tanulmányban azt vizsgálta serdülőknél, hogy a különböző összetettségű kézmozgásokra milyen hatása van a hangszeres tapasztalatszerzésnek és a biológiai érésnek. Ha hangszeren játszunk, egyértelműen ügyesebb lesz a kezünk? Az eredmények azt mutatták, hogy
a zenei tapasztalatnak döntő hatása van a teljesítményre az összetett finommozgásos feladatok során,
ahol a kognitív igénybevétel nagyobb és távoli agyterületek összehangolt működését feltételezi, de nincs hatással a teljesítményre egyszerű, repetitív mozgások esetében. Utóbbiaknál a maximális finommotoros sebességet az életkor és az érés együttesen határozzák meg tipikus fejlődésű serdülők esetén, feltehetően a fehérállomány genetikailag vezérelt éréséhez köthetően. Az eredményeket a Trends in Neuroscience and Education közölte.
A Nature Scientific Reports oldalain megjelent harmadik publikáció az idegrendszer serdülőkori fejlődésével foglalkozott. A jelenlegi elméletek az agy érésének a hátsó területekről előre irányuló érési mintázatait hangsúlyozzák. Ez a forgatókönyv azonban jelentős agyi területeket hagy figyelmen kívül, amelyek nem vesznek részt közvetlenül az érzékszervi feldolgozásban és a viselkedésszabályozásban. A kutatócsoport az idegrendszer érésének neurális korrelátumait alvás során vizsgálta, és a neurális plaszticitásban (vagyis az agy anatómiai és funkcionális rugalmasságában) szerepet játszó alvási orsókat EEG-vel kontrollálva érdekes eredményre jutott. A kutatók azt látták, hogy a felnőttkorra a frontális agyterületeken domináns lassú alvási orsók topográfiája az érés során a központi agyterületek felől az elülső agyterületek felé halad, míg a gyors alvási orsók anatómiai lokalizációja a központi agyterületekről a hátsó agyterületek felé tart. A meglepő eredmény
az emberi agy érésének – az eddigi vizsgálatoktól eltérően – elölről hátrafelé irányuló mintázatát jelzi.
Berencsi Andrea gyógytornász, humán kineziológus, az ELTE Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet docense. PhD-fokozatát kognitív idegtudományi területen szerezte, kutatásai központjában azóta is a fejlődési és tanulási plaszticitás áll, különös tekintettel a mozgástanulásra és a mozgásszabályozásra tipikus és atipikus fejlődés esetén.
Forrás: BGGYK