Bizánc öröksége

Az európai nyelvekben a „bizánci” szó a despotizmust, önkényt, az ármánykodást, titkolódzást és árulást juttatja az emberek eszébe. Az uralkodó (többségi) történelmi nézet szerint Bizánc a fejlődés zsákutcája volt. Nem hagyott semmit örökül, legfeljebb a villát, az evőeszközt köszönhetjük Bizáncnak. Ez a leértékelődés a francia felvilágosodás egyházellenességének nem kívánatos eredménye. A felvilágosodás második generációs történészei igazolták, hogy a vallás és a tudomány mindig háborúban állt egymással. Ekkor született meg a lapos Föld mítosza, és ekkor vált Giordano Bruno és Galileo Galilei a tudomány mártírjává és ekkor tűnt el a keresztény Bizánc öröksége. Ezek a mítoszok napjaink gondolkodására is hatással vannak.

Van egy másik, kevésbé közismert történelemi nézet, amelyben a felvilágosodás egyszerűsített képe helyett egy valósághűbb leírás jelenik meg. Az új Bizánc kép máig nem készült el, a történészek részeredményeiből állítható csak össze. Európai kultúránk forrása Bizánc. A reneszánsz humanizmus közvetlenül átvette a bizánci kultúrát és tudományt. A gazdag örökségből a választásom alapja, a bizánci nőkhöz köthető örökség. Szent Heléna – Nagy Konstantin édesanyja – találta meg a keresztény szent helyeket, és templomot vagy kolostort építtetett (Szent sír, Születés temploma Szent Katalin kolostor). Szent Heléna tekinthető a modern kórház megalapítójának is.

Az ikonok története megmutatja, hogy a kereszténység hogyan vette át a görög–római és a pogány örökséget. A történetben Szent Eudocia (császárné), Szent Pulcheira és Szent Teodóra császárnők játszottak nagy szerepet.

Kérjük, hogy az előadásra április 1-ig szíveskedjen jelentkezni az ELTE Nyugdíjasklub e-mail címén.