Bölcsészettudományi Kar (BTK)

2022.09.29.
Bölcsészettudományi Kar (BTK)

2022. OKTÓBER 14.

SOKSZÍNŰ BÖLCSÉSZET – ELŐADÁSOK

10.00 – 10.40

Meg van írva a sorsunk? Titkos könyvek Tibetben

Tibetben a buddhista kolostorok könyvtárai sok olyan könyvet őriznek, amelyeket még nyugati ember nem látott, nem olvasott, pedig a mi életünkről is szóló fontos mondanivalót rejtenek ezek az iratok. Az előadás bepillantást nyújt a tibeti buddhizmus könyvkultúrájába, a buddhista szerzetesek és jógamesterek tudományába. Kézbevehető lesz néhány könyv, szertartási eszköz, és a résztvevők a tibeti írással is megismerkedhetnek.

Előadó: Szegedi Mónika egyetemi adjunktus, Távol-keleti Intézet
Helyszín: A épület 428.


10.40 – 11.20

A 133 napos „vörös farsang” – Mi volt a Tanácsköztársaság?

Átadta-e a hatalmat Károlyi Mihály Kun Bélának? Miért Garbai Sándor lett a Forradalmi Kormányzótanács elnöke? Miért támogatta kezdetben az értelmiség a kommunistákat? Valóban mozikká akarták-e alakítani a templomokat a kommünben? Hogyan kerültek korábbi császári, honvéd- és későbbi horthysta tisztek a Vörös Hadsereg élére? Az előadás szertefoszlatja az 1919-es proletárdiktatúrával kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket.

Előadó: Csunderlik Péter egyetemi adjunktus, Történeti Intézet
Helyszín: A épület 428.


11.20 – 12.00

Költészet és gazda(g)ság: Kosztolányi Dezső Költő a huszadik században című verséről

Kosztolányi Dezső Költő a huszadik században című, először 1931-ben megjelent verse az alábbi sorokkal zárul: "Én önmagamat önmagammal / mérem. / Szavam, ha hull, tömör aranyból / érem. / Mindegyiken képmásom, mint királyé, / s peremén / a gőgös írás: / én.”

A verszárlat párhuzamot von a modern költő szava és a modernségben már elavultnak tekinthető pénzverési gyakorlat között. Az előadás arra keres választ, hogy mit jelenthet ez a párhuzam az európai modernség költészet- és művelődéstörténetének, Kosztolányi egyéb műveinek és magának a versegésznek az összefüggésében.

Előadó: Molnár Gábor Tamás habilitált egyetemi docens, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
Helyszín: A épület 428.


13.00 – 13.40

Sry, we sold the underground – A hiphop mint termék

Az előadás során a hiphop szubkultúra kommercializálódásának folyamatát járjuk végig a 70-es évektől napjainkig, Bronxtól Atlantáig.

Előadó: Kövesdi Veronika egyetemi tanársegéd, Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet
Helyszín: A épület 428.


13.40 – 14.00

Tündérek, boszorkányok és rontások a bolgár folklórban

Az előadás bemutatja a bolgár folklór mitológiai lényei közül a tündéreket és a boszorkányokat, kinézetüket, sajátosságaikat és kártéteményeiket. Ismerteti a bolgár rontó varázsigék jellemzőit és a magyar megfelelőiket is.

Előadó: Menyhárt Krisztina egyetemi adjunktus, Szláv és Balti Filológia Intézet
Helyszín: A épület 428.

BÖLCSÉSZEK A BÖLCSÉSZETRŐL – KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉSEK

10.00 – 11.30

TechnoBölcsészet

Hogy kerül a mesterséges intelligencia vagy a robottechnika a bölcsészkarra? Mi az, hogy digitális bölcsészet?  Milyen „boncasztalon” találkozhat egy filmtudós és egy neurológus? Mivel foglalkozik a térinformatika? Ha humán beállítottságú vagy, de a természettudományok vagy az informatika is érdekel, hallgasd meg, milyen izgalmasabbnál izgalmasabb kutatások zajlanak a bölcsészet- és a társtudományok határterületein.

A kerekasztal résztvevői: 

  • Kovács András Bálint filmesztéta, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatója (kutatási területe: a művészeti befogadás pszichológiai vizsgálata)
  • Palkó Gábor irodalomtörténész, a Digitális Bölcsészet Tanszék vezetője (kutatási területe: digitális filológia)
  • Simon Gábor nyelvész, a Mai Magyar Nyelvi Tanszék oktatója (kutatási területe: kognitív poétika, kognitív szemantika, korpusznyelvészet)
  • Winkler Beáta informatikus-könyvtáros, az Információtudományi Tanszék oktatója, az Állatorvosi Egyetem Könyvtárának igazgatója (kutatási területe: mesterséges intelligencia, robotika a könyvtárakban)
  • Simon Bence régész, az Ókori Régészeti Tanszék oktatója (kutatási területe: régészeti topográfia, településhálózat-kutatás)

Moderátor: Dióssy Panka, a Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium Born Digital alprojektjének vezetője
Helyszín: A épület 47.


13.00 – 14.00

NyelVálasztás: élet az angolon túl  

Az angol nyelv nemcsak a jelenlegi, hanem a valaha volt legelterjedtebb nyelv az emberi civilizációban, a Föld számos országának hivatalos vagy közvetítő nyelve, és az üzleti élet szinte minden területén használják szerte a nagyvilágban. Mi értelme van ma más nyelvet (is) tanulni, mint az angolt?

Meghívott vendégeink egykori nyelvszakos bölcsészek, akiket arról kérdezünk, mit köszönhetnek nyelvtudásuknak, miben segítették karrierjüket a bölcsészkaron tanultak.

A kerekasztal résztvevői:

  • Antal Ilona (orosz–olasz), a Pioneer Production filmgyártó cég alapító társtulajdonosa
  • Erdődy Orsolya (német), a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója
  • Molnár Péter (spanyol), a KultúrTapas online magazin alapító-szerkesztője
  • Pallai Károly (francia), a BT (British Telecommunications) transzformációs menedzsere

Moderátor: Cindel Anikó (török, német, szerb, bolgár), a Nyelvtudományi Doktori Iskola doktorandusza, a DOSZ Nyelvtudományi Osztály elnöke
Helyszín: A épület 47.

BÖLCSÉSZEK A TREFORT-KERTBEN – PROGRAMOK BTK-S SÁTRAKNÁL

8.00 – 15.00

Minden, amit a szakokról tudni akarsz

Látogasd meg sátrainkat, ahol nem csak az egyes szakokat érintő kérdéseidre adnak választ a Hallgatói Önkormányzat tagjai, de azt is megtudhatod, hogy érdeklődésed szerint milyen szakokok közül választhatsz. Emellett kóstolhatsz indiai teát és ázsiai édességeket, valamint játékokkal, kvízekkel és zenével is várunk.