Boldog születésnapot, TTK!

2019.05.08.
Boldog születésnapot, TTK!
Az ELTE Természettudományi Kar díjátadókkal, előadásokkal, szakmai bemutatókkal és filmvetítéssel ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. Az elmúlt időszak történetét Sziklai Péter mb. dékán összegzi az Eötvös-napon.

Az ELTE a legrégebbi, mindmáig folyamatosan működő magyar egyetem. Pázmány Péter esztergomi bíboros-érsek 1635-ben Nagyszombaton (jelenleg Trnava) alapította és a jezsuiták vezetésére bízta. A Természettudományi Karhoz tartozó tudományterületek története is több száz éves múltra tekint vissza, a természettudományok oktatása és kutatása az alapítástól kezdve a Bölcsésztudományi Kar keretében folyt. Az egyetem szervezeti felépítése csaknem 200 éven át változatlan volt. 1949-ig Állam- és Jogtudományi, Bölcsészettudományi, Hittudományi és Orvostudományi Karral működött. A természettudományok intenzívebb fejlesztése érdekében a Bölcsésztudományi Kar 22 tanszékéből és intézetéből, valamint a Botanikus Kertből, illetve a Fizikai-Kémiai és Embertani Intézetekből 1949. május 16-án hozták létre az önálló Természettudományi Kart. 1953-ban a Természettudományi Kar kettévált, létrejött a Matematikai–Fizikai–Kémiai Kar, valamint az Élet- és Földtudományi Kar. A két Kar 1957-ben újra egyesült. A TTK végül 2001-ben költözött végeleges helyére, a lágymányosi campusra.

Az ELTE TTK az ország legnagyobb olyan intézménye, amely a legmagasabb szinten képviseli az összes természettudományt a felsőoktatásban. Az itt felhalmozott szellemi tőke nélkülözhetetlen és egyedülálló eszközt jelent ahhoz, hogy a hallgatókat alkalmassá tegye a tudásintenzív információs társadalmakhoz való felzárkózásra. A jelenlegi oktatói gárdában számos Széchenyi-díjjal, Szent-Györgyi Albert-díjjal vagy más magas tudományos elismeréssel kitüntetett professzor dolgozik. Lovász László matematikus 1999-ben Wolf-díjat, 2010-ben Kyoto-díjat kapott, e két díjat a Nobel-díjjal tartják egyenrangúnak (matematikából nem osztanak Nobel-díjat). 

A kar különböző intézetei kimagasló tudományos eredményeket értek el. A Kémiai Intézet tudományos műhelyeiben született a legtöbb szabadalom és találmány. A legjelentősebb nemzetközi publikációs tevékenységet a Fizika és Matematikai Intézetek oktatói és kutatói végzik. Jelentős expedíciókat szerveztek, aktív részesei voltak az új területfejlesztési intézményrendszer kialakításának a Földrajztudományi Központ munkatársai. A hazai bányászat erős csökkenésével új utakat kereső földtudományi területen a Földtudományi Központban jelentős a különleges ipari szerkezeti anyagok kutatása, továbbá a kölcsönzött NASA holdkőzet és japán antarktiszi meteoritgyűjtemény vizsgálata jelentett fontos áttörést az űrkutatásban. A központ széleskörű nemzetközi együttműködésben eredményesen folytat kutatásokat a Föld, a felszín, a légkör és a világűr részletes megismerése érdekében. A Biológiai Intézet tanszékei országos és európai regionális szerepet játszanak a molekuláris biológiai kutatások és alkalmazások területén, a biodiverzitás kutatásában és megőrzésében, valamint a környezetvédelemben.

A Természettudományi Kar születésnapját hivatalosan az Eötvös-napon, május 9-én ünnepli. E napon a kar kiváló hallgatói és oktatói ünnepélyes keretek között vehetik át a vezetéstől az elismerő okleveleket, a TDK szakterületi okleveleket, a Juhász-Nagy Pál-díjat és a TDK érmeket is.