Bosszantalak, tehát vagyok

2019.02.14.
Bosszantalak, tehát vagyok
Miért leszünk többnyire idegesek, ha kutyaugatást hallunk? Miért zavar különösen a szomszéd kutyája? Vannak, akiket az átlagosnál is jobban zavar a csaholás? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Jégh-Czinege Nikolett PhD-hallgató, valamint Faragó Tamás és Pongrácz Péter, az ELTE Etológia Tanszékének kutatói. Tanulmányuk a Bioacoustics című folyóiratban jelent meg.

A kutatók mintegy 150 résztvevőt toboroztak a vizsgálathoz, melynek során az embereknek számos kutyaugatást kellett meghallgatniuk, majd pontozniuk aszerint, mennyire találták azokat idegesítőnek, illetve a hang alapján a kutyát mennyire gondolták mérgesnek, ijedtnek, illetve vidámnak. A kutatás résztvevői három korcsoportból kerültek ki: 10–11 éves gyerekek, 18–35 éves fiatal felnőttek, 50–70 év közötti idősebb felnőttek. A tesztek során az etológusok vizsgálták a lakókörnyezet esetleges szerepét is – mindhárom korcsoportban voltak falusi, kertvárosi, illetve városközpontban élő lakosok.

Az eredmények szerint a lakóhelynek – meglepő módon – nem volt hatása a kutyaugatás által kiváltott bosszankodás mértékére. Vagyis nem áll meg az a tétel, miszerint a nagyvárosi, „természetből kiszakadt” embereket jobban idegesíti a kutyák által keltett zaj. Az életkor viszont összefüggést mutatott a bosszankodással: a fiatal felnőttek tartották a legidegesítőbbnek az ugatásokat, különösen, ha azok magas hangon szóltak. Ez az eredmény jól összecseng azzal az elmélettel, miszerint az embert a babasírás és az ahhoz hasonló hangok idegesítik leginkább.

A magas hangú kutyaugatások akusztikailag közel állnak a babasíráshoz,

a fiatal felnőttek pedig biológiailag az a korosztály, amely számára a baba jelenléte talán a legtermészetesebb – vagyis tőlük várhatjuk a legélénkebb reakciót a sírásszerű hangokra.

Érdekes, hogy a legidegesítőbbnek bizonyuló ugatások fő hangtani jellemzői (pl. magas frekvencia, érdes tónus) nem illenek a hangulati jellemzés során „leg"-nek bizonyuló ugatásokhoz. Vagyis az ember számára nem a legmérgesebb vagy legrémültebb kutya ugatása a legbosszantóbb: az eredmények szerint a kifejezetten bosszantó ugatások külön kategóriát képviselnek. Ennek a hangtípusnak az evolúciós eredetét a kutatók abban látják, hogy fenyegető szituációba kerülve a kutya számára előnyös lehetett az ember figyelmének gyors és hatékony megragadása. Hogy e hangtípus manapság sokakban tehetetlenségérzést, bosszúságot okoz, nem az evolúció „hibája”, hanem annak mellékterméke, hogy ma már sok ember és kutya tartózkodik egy időben egy helyen.

Forrás: TTK Etológia Tanszék