BTK-s éremeső az OTDK Humán Tudományi Szekciójában

2021.04.21.
BTK-s éremeső az OTDK Humán Tudományi Szekciójában
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatói közül idén is sokan beneveztek a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, közülük kiugróan sokan végeztek kiemelkedő eredménnyel a versenyen.  

A Miskolci Egyetem szervezésében április 14. és 16. között zajló versenyen a 43 tagozat közül 27-ben az ELTE BTK hallgatói szerezték meg az első helyet, a 125 kiadott helyezés közül 56-ot szintén a kar hallgatói kaptak meg.

A Humán Tudományi Szekció keretében idén az ELTE Történelemtudományi Iskola jelöltje, a 2020-ban doktori fokozatot szerzett Szemethy Tamás tarthatta meg a Roska Tamás Tudományos Előadást, amelyben azt vizsgálta, hogy a prozopográfia adatelemző módszertanát felhasználva igazolható-e, hogy a 18. század folyamán a magyarországi arisztokrácia új, udvarhű személyekkel „hígult fel”. 

Kerti Anna Emese 100%-os teljesítménnyel nyerte meg az Ókortörténet – Klasszika filológia I. tagozat versenyét, a megszerezhető 100 pontból a bírálók és a zsűri 100 ponttal értékelték a munkáját. Ő ezzel megkapta a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának különdíját is.

Jónéhány hallgató van, aki a két évvel ezelőtt megszerzett helyezés után idén is az első három között végzett a saját tagozatában, Illés Kornél pedig 2019 után ismét első helyezést ért el a Középkori egyetemes történelem tagozatban. 

A Humán Tudományi Szekció eredménylistája elérhető a szekció honlapján.