Budapesten találkoztak a Kárpát-medence sportolói

2023.03.07.
Budapesten találkoztak a Kárpát-medence sportolói
Kilenc sportágban 1500 sportoló mérettette meg magát  a XIV. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján. Az ELTE csapatai férfi kosárlabdában és futsalban is aranyérmet szereztek.

Az ELTE-BEAC és Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportrendezvényére a budapesti és a vidéki egyetemek hallgatói és alumnusai mellett érkeztek nevezők Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és a Vajdaságból is, így csaknem 1500-an vettek részt az eseményen. Kilenc sportágban mérettették meg magukat a részvevők, a repertoár idén darts és sakk tornával is bővült.

Férfi kosárlabdában az ELTE csapata nyerte el az első helyet, illetve egyetemünk a futsaltornán is a dobogó felső fokára állhatott, ahol a döntőben a Semmelweis Egyetemet 2:1-re legyőzve védte meg bajnoki címét.

Az esemény egyik kiemelt programja a III. KEK Run volt, ahol a közel 400 futó között rajthoz állt többek között Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó, a KEK nagykövete, Juhász Péter, a MEFS főtitkára, Eszterhai Marcell, a HÖOK elnöke, valamint Kazi Tamás, a Fradi sportolója, 34-szeres magyar válogatott középtávfutó, olimpikon.

A sporteseményen az ELTE-BEAC Cheerleader csapata bemutatta azt a koreográfiáját, amellyel az orlandói cheerleading világbajnokságon képviselik Magyarországot 2023 áprilisában.

A szervezők az idei kupán is gyűjtést indítottak a nehéz  körülmények között élő kárpátaljai gyermekek számára, a jótékonysági akcióval ezúttal a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum diákjait támogatták.

A részletes eredmények ezen a linken érhetők el.

A KEK Run főtámogatója 2023-ben is az MVM Paksi atomerőmű Zrt. volt, további kiemelt támogatói pedig a Viwa Vitaminwater, a BioTechUSA Magyarország, valamint a Decathlon voltak.

Forrás: BEAC