„Büszke lehet az ELTE, hogy még mindig ilyen hallgatói vannak”

Milyen tapasztalatokat szereztek a rendezvény ideje alatt?
Veres-Székely Anna: Ami számomra meglepő volt, és egyben nagyon érdekes is, hogy a szervezés során milyen sok emberrel lehetett megismerkedni. Annak ellenére, hogy úgy gondolom, eddig is elég széles kapcsolati rendszerrel rendelkeztem, nagyon más volt személyesen, szervezőként megtapasztalni ennek a rendezvénynek a nagyságát. Új helyzetben voltunk, mert most először szervezett mindent a befogadóintézmény, és ez egészen más kapcsolatot jelentett a diákokkal, mint korábban. Korábban a küldő intézmény küldte a hallgatókat, mi pedig befogadtuk őket adott keretek és határok között. Ebben az évben viszont

minden kommunikációt közvetlenül mi folytattunk az ország különböző területein élő diákokkal.

Természetesen rengeteg segítséget kaptunk a belső szervezésben a többnyire hallgatókból álló stábtól. Számomra ez volt a legpozitívabb része a szervezésnek: ezen az OTDK-n a diákok ötletei nyomán új kezdeményezések születtek, és a diákok aktívan részt is vettek a megvalósításukban.

Nagy Balázs: Valóban egyedülálló tapasztalat volt, ennek mind a jó, mind pedig a kalandos értelmében egyaránt. A Humántudományi Szekcióért voltam felelős, ami nagyjából 400 hallgató, nagyságrendileg 150 zsűritag, továbbá a vendégek összefogását jelentette. A magamfajta egyetemi oktatónak, aki általában 10–20 emberrel szervez műhelykonferenciát, nagyon más lépték. Nem bántam meg, hogy elvállaltam ezt a szerepet a kollégáimmal együtt, de sok munkát és nagy erőfeszítést igényelt. A két ELTE által szervezett szekció sok szempontból eltér, hiszen a Humántudományi Szekció rendkívül szerteágazó szakterületet fed le, többek között a nyelvészetet, az irodalomelméletet és a vizuális kultúrát is magába foglalja. A visszajelzések azt mutatják, hogy sikerült valamennyit összeegyeztetni, amiben nagyon sok embernek nagyon sok munkája volt. Nálunk egy kisebb team dolgozott, négy ember volt gyakorlatilag mindenért felelős. De mi is nagyon sok segítséget kaptunk a hallgatóktól, illetve úgy számoltuk, hogy bőven 1000 fő fölött volt azoknak a kollégáknak a száma, akikkel bírálóként, zsűritagként kapcsolatba kerültünk, ami a kortárs magyar humántudományi értelmiségen belül elég erős keresztmetszetet jelent.

A programok szervezésébe idén a hallgatók is bekapcsolódtak. A Science Slamet, a koncerteket és sportrendezvényeket nekik köszönhetjük?
V-Sz. A: A science slam mint műfaj szerintem már bekerült a köztudatba, a szervezőmunkának már a legelején törekedtünk arra, hogy legyen ilyen program az OTDK-n.

A középiskolás korosztály volt a kísérőrendezvények elsődleges célközönsége,

eredetileg rájuk terveztük ezeket a programokat, hiszen nekik lehet és kell eladni azokat a tudományos eredményeket, amelyeket máshogy ért az, aki benne van ebben a közegben, aki versenyzőként indul az OTDK-n és máshogy egy középiskolás, aki „kívülállóként” hallgatja az előadásokat.

Milyen kihívásokkal kellett szembenézniük a szervezés és kivitelezés során? 
V-Sz. A.: Nagyon jó stafétát kaptunk a korábbi szervezőktől, tudtuk, hogy milyen pontokon lesz majd nagyon nehéz. A legnagyobb kihívást ezért az jelentette számomra, hogy amikor már azt gondoltam, protokoll szerint túljutottunk a nehezén, akkor jött valami, amire senki nem számított, ami új megoldást kívánt. Az OTDK leghosszabb éjszakáján például nem az oklevelek kinyomtatása volt a probléma, hiszen azt két óra alatt megcsináltuk, hanem a helyezésekhez kapcsolódó pénzdíjak kifizetésével kapcsolatos plusz adminisztráció. Ez megint csak arra vezethető vissza, hogy mi mint szervezők egyénekkel voltunk kapcsolatban, nem pedig intézményekkel. Ezt a jövőben érdemes szem előtt tartani, és azt gondolom, hogy az OTDT sokat tud majd ebben segíteni, hiszen nekik már van egy összetett regisztrációs rendszerük. Nyilvánvalóan mi voltunk a tanulókör, a tapasztalatainkból építkezve lehet a későbbiekben javítani a szervezésen.

Külön kiemelném, hogy mindenki partner volt a krízishelyzetekben: az egyetem, a kar, az OTDT, a zsűritagok, a bírálók, a versenyzők és persze a teljes stáb. És még valami: nálunk a korábbi évektől eltérően, relatíve nagy tömeg volt jelen a tagozati üléseken hallgatóságként. Ez persze részint a budapesti lokációnak köszönhető, de talán annak is, hogy mi is igyekeztünk a versenyzőkön és a zsűritagokon kívül minél több érdeklődő hallgatót és tanárt bevonzani, sokan érkeztek a határon túlról, de voltak szülők és nagymamák is.

N.B.: Valóban minden kihívás volt. Nyilvánvalóan egy ekkora eseményt nem lehet megrendezni kisebb helyi krízisek, bonyodalmak nélkül, voltak is ilyenek. Ha ezeket azonnal kezeljük, akkor nem omlik össze az építmény. Az OTDK hatalmas struktúra, a Humántudományi Szekció heterogenitása már szóba került, és ez hatványozottan igaz az egész rendezvényre. A struktúrára szerintem ráférne némi modernizálás, érdemes lenne egy-egy elemét több aspektusból is újragondolni. Annyit tudtunk, hogy van a folyamatnak egy bejáratott menete, bejönnek a dolgozatok, bíráltatni kell őket, tagozatokat szervezni, zsűrit összeállítani. Nagyon örültem, hogy nálunk sokféle különdíj volt, különböző felajánló intézmények és szervezetek részéről, hiszen a cél az volt, hogy a rendezvény a hallgatók tudományos és szakmai integrációját segítse. Reméljük, hogy ehhez minél több ponton sikerült hozzájárulnunk. Új elem az idei OTDK-n, ezt minden szekció megrendezte, a Roska Tamás-előadás volt. Ezt előre kiválasztott doktorandusz vagy doktorjelölt tarthatta, akit utána elismertek Roska Tamás-emlékéremmel.

Ez volt az első alkalom, hogy középiskolások előtt is megnyílt az OTDK, tehát nem csak hallgatóként, hanem előadóként is részt vehettek a konferencián.
N.B.: A középiskolások két különböző módon voltak jelen: voltak, akik dolgozattal jelentkeztek, és voltak, akik megfigyelőkként Budapestről és vidékről jöttek, akiket mi hvtunk meg.

Mi alapján történt a meghívás?
V-Sz.A: Szerveztünk egy OTDK „before” alkalmat, ahol bemutattuk nekik a versenyt. A középiskolásokat nehéz hétköznap bevonni egy ilyen programba, hiszen az iskolában vannak, így egy szombat délelőtt és koradélután tartottuk meg a kifejezetten nekik szóló diákköri szakmai napot, ahol előadásokon vehettek részt, és kialakítottuk azt a struktúrát is, ahogy aztán egy-egy egyetemistával karöltve kis csoportokban látogathatták az OTDK-t. Majd lesz egy OTDK „after” is, ahol a személyes tapasztalataikról fogjuk őket kérdezni.

Milyen visszajelzések érkeztek a versenyzőktől, kísérőtanároktól és támogatóktól?
V-Sz. A: Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy sikerült olyan programot szerveznünk, ami Nádasdy nyitóelőadásától kezdve egészen a záróeseményig tényleg mindenkinek elnyerte a tetszését, jól érezték magukat a résztvevők.

N.B.: Én is kizárólag pozitív visszajelzésekről számolhatok be. Rizikós vállalkozás volt, hiszen az ELTE egy nagy, kiterjedt struktúra, sokszor lassú, de most a végére felvette a tempót.  Aminek működnie kellett, mondjuk infrastrukturális szempontból, az működött, és ebben nagyon sok kollegának van benne a munkája. Nem emlékszem, ki volt a szervező, amikor én annak idején OTDK-n voltam, azt tudom, hogy kikkel együtt indultam, még az is rémlik, hogy kikből állt a zsűri. Tehát ők az OTDK arcai: a felkért zsűritagok és a hallgatók.

Ebben az évben változott a rendezvény kommunikációs formája is, hiszen nem szórólapok informálták a vendégeket az előadások beosztásáról, hanem egy applikáció. Ez tudatos döntés eredménye volt?
V-Sz. A.: Igen, tudatosan választottuk a tájékozódáshoz a mobil applikációt. Ma már a diákok ezt sokkal könnyebben kezelik, sokkal közelebb áll a mindennapi gyakorlathoz. Külön engedélyt kértünk arra is, hogy ne kelljen programfüzetet nyomtatni. Természetesen volt talonban néhány, és a nyomtató is készenlétben állt. De nem csak az applikáció volt az újítás, hanem az is, hogy

a zsűrizést segítő terjedelmes dokumentáció tableteken volt elérhető a tagozati üléseken.

Ezt meglepően jól fogadta és kezelte mindenki. A zsűritagok külön kiemelték, hogy a tagozatok hallgatói segítői a karról milyen készségesen és profin kezelték ezeket a rendszereket, ha szükség volt rá. A visszajelzések alapján az elektronikus háttérrendszerek abszolút betöltötték szerepüket: az applikáció például odavezette a résztvevőket az általuk összeállított program helyszíneire, be tudták állítani, melyik előadás érdekli őket. A legnagyobb haszna az volt, hogy lehetővé tette az azonnali frissítést programváltozás esetén, így tényleg papírmentesen lehetett lebonyolítani a konferenciát.

Hogyan értékelik az ELTE-s hallgatók szereplését?
N.B.: A Humántudományi Szekció esetében a korábbi években az ELTE-s hallgatók általában a helyezések 40%-át szerezték meg, most pedig nem tudok olyan mutatót, ahol ez 50% alatt lenne. Ez azt mutatja, hogy erősödött az ELTE dominanciája, aminek azonban nyilvánvalóan sok oka van. Az ELTE hallgatóinak és oktatóinak szakmai színvonala mellett szerintem a vidéki egyetemek és a többi egyetem hallgatói létszámának csökkenése is hozzájárult a változáshoz. A nálunk lévő 44 tagozatból, ha jól emlékszem, tizenkettőben az összes helyezést az ELTE hallgatói szerezték meg.

Vannak szakterületek, ahol az ELTE nemcsak domináns, hanem egyeduralkodó.

De nem biztos, hogy ez egyértelműen pozitív jelenség, ezen el kell gondolkodni.

V-Sz.A.: Az általunk szervezett szekciókban más a helyzet az ELTE-sek részvételi arányával kapcsolatban: a pályamunkák 20,4%-a érkezett intézményünkből, tehát itt bőven volt terepe a más egyetemekről érkezett hallgatónak. Ugyanakkor a helyezések arányában – hasonlóan a BTK-hoz – óriási az eltolódás. Mérvadó lehet, hogy az első helyezések aránya tér el leginkább: az első helyezések 50%-át, míg a második, harmadik helyezések és különdíjak 30%, 26% és 20%-át hozták el diákjaink. Talán egy picit magasabb volt idén a részvételi arány, és az ELTE egyértelműen hozta azt a színvonalat, amit hozni szokott.

V. Sz. A: És nincs vége a dolognak. Amellett, hogy két év múlva újra OTDK, még előttünk áll a Pro Scientia Aranyérem pályázat, ami újabb izgalmas felvonás. Fontos azt is elmondani, hogy nem csak mesterszakos hallgatók szerepeltek kiválóan, hanem alapszakos hallgatók is. Míg pár éve komoly probléma volt, hogy lehet összehasonlítani egy BA-s és egy MA-s teljesítményt, idén kiderült, hogy nem is nehéz. Az alapszakosok is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

N.B.: A Humántudományi Szekcióban például egy elsőéves hallgató nyerte az egyik tagozatot. De azért ez ritka, el kell ismernünk a teljesítményt, és a hallgatót támogatni kell a továbbiakban.

Mit gondolnak, mit profitálhat az egyetem abból, hogy a szekciók házigazdája volt?
V-Sz. A.: Mindenképpen középiskolás hallgatókat. Aki betévedt hozzánk, az látta, mennyire jól működik az egyetem, jó hangulatban, izgalmas területeken, magas színvonalon lehet itt tanulni.

N.B.: A Humántudományi Szekció munkáját az ELTE utoljára 2005-ben bonyolította, ideje volt, hogy újra elvállalja ezt a feladatot. Amit még kiemelnék: nagyon komoly hallgatói teljesítményekről beszélhetünk. A Trefort-kert kellemes keretet adott az eseményhez, de a lényeg, hogy a hallgatók sokszor lenyűgöző tudományos dolgozatokban és előadásokban mutatták meg szakmai teljesítményüket. Nálunk ketten szereztek maximális pontszámot, egy ELTE-s és egy debreceni hallgató. De rendkívül sokan kaptak közel maximális pontszámot. Büszke lehet az ELTE, hogy még mindig ilyen hallgatói vannak.