„Csak megoldottam néhány feladatot”

2015.12.09.
„Csak megoldottam néhány feladatot”
2015. november 25-én rendezték meg az idei Nagy Diák IQ-teszt döntőjét, melyen ezúttal is ELTE-s diák lett a legintelligensebb fiú. Bán Róbert, az IK informatikus hallgatója 19 perc 30 másodperc alatt oldotta meg a feladatokat. A versenyre való felkészülésről, a teszt menetéről és pályaválasztásáról is kérdeztük.

Miért jelentkeztél a Nagy Diák IQ-tesztre? Korábban is részt vettél már hasonló versenyeken?
A verseny első fordulója egy online kitölthető IQ-teszt, melyről aztán a kitöltés után e-mailben küldik az eredményt. Akik ezen elérték a maximális pontszámot, azokat meghívták a második fordulóba, ahol egy nemzetközi IQ-tesztet töltöttünk ki. Eredetileg csak azért jelentkeztem, hogy ezt kitölthessem. Miután kijavították és megtudtam, hogy mehetek a döntőre, még sokat gondolkoztam, hogy elmenjek-e. Hasonló versenyen még sohasem voltam. Általános- és középiskolában matematika versenyekre jártam, valószínűleg azért is döntöttem végül úgy, hogy megyek, mert már kicsit hiányoztak a versenyek.

Eltelt már némi idő a verseny óta – hogyan tekintesz most vissza a megmérettetésre?
A versenyre különösebben nem készültem, csak a kiküldött előző éves feladatsorokat néztem át nagyjából. A döntő három fordulóból állt, a selejtezőn kicsit lassan indultam, ami meg is látszott azon, hogy csak az utolsók között kerültem az elődöntőbe. Egyáltalán nem számítottam rá, mert volt olyan feladat, amit elrontottam, és volt egy magas pontszámú is, amihez csak kb. 10 másodperccel több kellett volna, hogy befejezzem. Az elődöntőben is lemaradtam az elején, viszont a végére belejöttem és elsőként végeztem a fiúk közül. Utánam a döntőbe kerülésért nagyon szoros volt a verseny, egymástól 1-2 másodpercnyire végeztek ketten. A döntőben már éreztem, hogy van esélyem nyerni, de az utolsó pillanatig sem tudhattam biztosra, mert nem néztem az ellenfelemet. A verseny után kicsit furcsálltam a sok gratulációt, hiszen nem csináltam semmi különöset, csak megoldottam néhány feladatot. A verseny után rögtön egy rádió keresett meg, másnap tévében adtunk élő interjút Judittal, másik nyertessel.

Milyen feladatokat kellett megoldani? Melyik volt az, ami a legtöbb fejtörést okozta?
A selejtezőben és az elődöntőben a rejtvényújságokban lévő logikai feladványokhoz hasonló rejtvények voltak, kiegészítve néhány IQ-tesztes feladattal. A döntőben öt feladat volt, amiket egy interaktív táblánál kellett megoldani, ezek is elérhetők online. A legtöbb időt a második feladattal töltöttem, amit egyszer el is rontottam, így azt újra kellett kezdenem, mert elég nehéz lett volna kijavítani a hibát.

Miért az ELTE Informatikai Karára jelentkeztél?
Amikor felvettek a gimnáziumba, még fogalmam sem volt arról, hogy hol tanuljak tovább, csak a reál irányban voltam biztos. Az informatikaórákon többnyire unatkoztam vagy a többieknek segítettem, mert csak az egyszerűbb felhasználói dolgokat tanultuk. A bátyám előrehozott érettségit tett informatikából, és vele együtt én is levizsgáztam még tizedikes koromban. Akkor már nagyjából tudtam, hogy informatikával akarok foglalkozni. Az ELTE tűnt a legjobb választásnak, mivel az egyik legjobb diplomát adja a szakmában.

Ha éppen nem az egyetemi tanulmányaiddal foglalkozol, akkor mivel töltöd szívesen az időd?
Szeretek olvasni és filmeket nézni. Kedvenc műfajom a sci-fi, de szívesen olvasok krimiket, kalandregényeket. Régebben zongoráztam, de mostanában már nem jut túl sok időm rá.